Akár százezer is lehet a kóbor kutyák száma Magyarországon

Állatvédők becsült adatai szerint a százezres számot is elérheti az utcákon kóborló, gazdátlan kutyák száma Magyarországon. Minderről Temesváry Kriszta, a Felelős Állatbarátok Egyesületének (FÁBE) elnöke az MTI-nek abból az alkalomból, hogy augusztus 16-án tartják a hontalan állatok világnapját.

A kóbor kutyák száma könnyebben becsülhető, hiszen évente kötelező védőoltást kell kapniuk. A rejtőzködő és éjszakai életmódot folytató macskák számát viszont még megközelítőleg sem lehet megmondani - jegyezte meg Temesváry Kriszta.
Magyarországon 52 hivatalosan regisztrált állatmenhely működik, ahol összesen tízezer állatot tartanak, legfőképpen kutyákat. Ugyanakkor százas nagyságrendben beszélhetünk azokról a helyekről, ahova állatokat fogadnak be, de a szigorú regisztrációs szabályokat nem tudják teljesíteni.

Ezért a "félhivatalosan" működő helyeken tartott állatokról semmiféle adattal nem rendelkezünk - tette hozzá a FÁBE elnöke.
Temesváry Kriszta kiemelte: a szemléletformálás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb állat kóboroljon gazdátlanul. Ehhez elengedhetetlen a szigorú törvényi háttér is, ezért örvendetes a jövő év elején hatályba lépő új állatvédelmi törvény, amely például kötelezővé teszi a kutyákba az azonosításra alkalmas csip beültetését.
Ezen túlmenően vannak olyan szervezetek, alapítványok, amelyek kampányokat szerveznek az állatok ivartalanítására. Ez szintén pozitív hatással lehet a túlszaporítás és az utcára kidobott vagy megunt kedvencek számának csökkentésére. Ezért a menhelyekről csak ivartalanított példányokat adnak örökbe - hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Magyarországon a rendszerváltás után került előtérbe a felelős állattartás problémaköre, ellentétben Angliával, ahol már régóta egész kis korban oktatják az állatokkal való bánást, ezért például ott vagy Németországban alig lehet kóbor állattal találkozni. Az egyesület kiemelt fontosságot tulajdonít a nevelésnek, így már óvodás korban foglalkoznak a gyerekek szemléletformálásával. Ők hazatérve a játékosan szerkesztett kiadványokkal befolyásolhatják szüleiket, hogy egyáltalán vállaljanak-e otthonukban állattartást vagy vessék el a gondolatot is - magyarázta Temesváry Kriszta.
Nem állnak rendelkezésre európai összehasonlító adatok, "de kétségtelen, hogy hazánk ezen a területen el van maradva, holott a házi kedvencek tartásában az élen járunk. Mindezek ellenére én javuló tendenciát látok mind a törvényi szigorítás, mind pedig a fejekben való rendtétel területén, habár tudom, még hosszú folyamat elé nézünk" - hangsúlyozta a FÁBE elnöke.
A hontalan állatok világnapját 1992 óta tartják meg, a kezdeményezés az Egyesült Államokból indult. Eredetileg minden év augusztusának harmadik szombatján rendezték meg, majd augusztus 16-ára tették át a világnapot, amelynek célja a közvélemény és a hatóságok figyelmének felhívása a kérdésre és annak megoldatlanságára, a kóborállatok menhelyen való elhelyezésére, a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára, valamint a nem kívánt szaporulat megakadályozására.

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com