Aláírásgyűjtést indított a Jobbik "a normális bérekért"

Aláírásgyűjtési akciót indított a Jobbik-Konzervatívok "a normális bérekért" - jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón az ellenzéki párt frakcióvezetője és egyik alelnöke.A Jobbik képviselőcsoportját irányító Lukács László György elmondta: a néhány hónaposra tervezett akció célja, hogy az összegyűjtött aláírások révén tartsák napirenden minden fórumon a béremelések ügyét.
    

A politikus szerint a rendszerváltás óta eltelt három évtized arról szólt, hogy "az egymást követő kormányok, elhibázott gazdaságpolitikával, a magyar munkaerőt magára hagyták", és engedték, hogy magasan képzett embereket alacsony fizetésért alkalmazzanak, végül pedig alacsony bérköltséggel próbáltak külföldi befektetőket az országba vonzani.
    

Azt eredményezte az elmúlt három évtized, hogy Magyarország folyamatosan szakadt le az európai átlagtól - fogalmazott a politikus, hozzátéve, sokkal magasabb az átlagbér a térség több olyan államában, amely Magyarországgal azonos fizetési szintről indult. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, országgyűlési képviselője azt emelte ki: pártja nemet mond az elmúlt három évtized "intézményesített átverésére", amely átmeneti megszorítások elfogadását kérte a magyaroktól egy jövőbeni jobb élet ígéretével, ehelyett az aktív, tehetségük által előre jutni akaró magyar polgárokat támogató programot hirdet.
    

Hozzátette: koncepciójuk nem a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások terheit növelné, hanem költségvetési pénzekből - elsősorban az infláció miatt megugrott adóbevételekből - és az uniós forrásokból létrehozott bérfejlesztési alappal kezelné a jelenlegi helyzetet. Emellett, jegyezte meg, szeretnék a kormánnyal újratárgyaltatni a multikkal kötött stratégiai megállapodásokat, "hogy a magyar munkabérek legalább lassan közelítsenek az uniós átlaghoz".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com