Aláírták a szerződést a NASAMS légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről

Aláírták a szerződést a magyar légvédelem újrafegyverzését szolgáló norvég NASAMS légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről hétfőn - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága az MTI-t.A szerződést Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Kjetil Reiten Myhra, a norvég Kongsberg Defence&Aerospace ügyvezető alelnöke írta alá. A közlemény szerint emellett Maróth Gáspár és Kjetil Reiten Myhra aláírt egy nyilatkozatot, amelyben hosszú távú ipari együttműködést határoztak meg célként. A nyilatkozat szerint a Kongsberg elkötelezett amellett, hogy hosszú távú üzleti lehetőségeket teremtsen magyar cégekkel, és már tárgyalást folytat helyi ipari szereplőkkel, valamint vizsgálja, milyen kölcsönösen előnyös közös vállalkozásba kezdhetne velük Magyarországon.

    
A kormánybiztos titkársága november 19-én jelentette be, hogy a Magyar Honvédség NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől. A magyar földi telepítésű légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ehhez hasonló fejlesztésen, a NASAMS által leváltandó szovjet Kub rendszereket 1976 óta használja a haderő. Az új eszközök 2023-tól történő rendszeresítésével sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága, és sokkal intenzívebb légitámadások elhárítására is képes lesz a honvédség - olvasható a hétfői közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com