Aláírták a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház magyar kormányzati támogatásáról szóló szerződést (2. rész)

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A magyar kormány nemzetstratégiája a visegrádi együttműködés keretében is a külhoni magyarság megerősödését tartja szem előtt - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton a felvidéki Révkomáromban tartott ünnepi ceremónián, amelyen Fazekas Lászlóval, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével aláírta az egyház magyar gyülekezeteinek egymilliárd forintos támogatásáról szóló szerződést.EmmiA magyar kormányzati támogatást, amelyet Balog Zoltán az összetartozás üzenetének, Fazekas László pedig történelmi jelentőségűnek nevezett, a felvidéki magyar gyülekezetek megerősítése mellett a lelkészi szolgálat megerősítésére, az oktatásügy fejlesztésére és különböző létesítmények kialakítására szánják.

Balog Zoltán kiemelte: amikor Magyarország együttműködik a visegrádi négyekkel, akkor soha nem felejti el azt a célt, hogy az európai ügyben kialakult jószomszédi kapcsolatokból a külhoni magyarság erősödése jöjjön ki.
"Szomszédsági kapcsolatok, a magyarság megerősítése és a visegrádi négyek szavának hallatása Európában, ezek összetartozó dolgok" - hangsúlyozta a miniszter.

Felidézte, hogy az Antall-kormány egyik nyilatkozatában a magyar külpolitika három alappilléreként jelölte meg a határon túli magyarsággal való kapcsolatok erősítését, a jó szomszédságpolitikát és az Európai Unióba való törekvést. Ez a három dolog most Balog Zoltán szerint új módon kapott hangsúlyt.

"Ki gondolta volna, hogy Szlovákiával, a visegrádi négyekkel és a balkáni országokkal együtt fogunk küzdeni Brüsszelben azért, hogy értsék meg, hogy mit jelent Közép-Európa" - fogalmazott, hozzátéve: ott olyan politikusok akarnak "döntéseket lenyomni a torkunkon" akik nem vették észre, hogy már egy egységes Európa van, és nem lehet a volt kommunista felét egy leoperálható vakbélnek nyilvánítani.

Balog Zoltán kijelentette, hogy a magyar kormány nemzetstratégiája egy Kárpát-medencei térségben gondolkozik, és a közelmúltban kiegészült egy eddig példátlan gazdaságerősítő programmal is, amely a Vajdaságban valósul meg, 30 milliárd forintból.

Balog Zoltán a keresztyén egyháznak jóváhagyott magyar kormányzati támogatásról szólva úgy fogalmazott, hogy ezt az összeget lehet soknak és kevésnek is nevezni, de ebben az összegben nem a forint a lényeg, hanem "az az üzenet, ami azt jelenti, hogy összetartozunk".

Rámutatott: a támogatás segít abban, hogy az összetartozás ne csak egy eszme, hanem valóság is legyen. Kifejtette: az összetartozás valamikor természetes volt, ma viszont sokan természetellenesnek próbálják beállítani, ezért is fontos - többféle szempontból is - csökkenteni a meglévő távolságokat.

"Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy az a távolság, amit nem kilométerben mérnek, csökkenjen" - hangsúlyozta a miniszter, rámutatva: a jó határ menti együttműködések és gazdasági fejlődés mellett a lelki, szellemi, kulturális kapcsolatok építésére is szükség van mert az előbbiek az utóbbiak nélkül nem hozzák meg a kívánt eredményt.

Balog Zoltán a támogatás célválasztásával kapcsolatban elmondta: a történelem során többször is bebizonyosodott az egyházi közösségek stabilitása és szerepe. "Ha nagy a baj, csak az egyházak maradnak (...) a politikai képviselet hol ilyen, hol olyan, bízunk benne, hogy erősödik, de amik maradnak azok az egyházi közösségek" - fogalmazott a miniszter.

"Oda érdemes adni, ahol van erő hozzátenni" - mondta, rámutatva: nagyon fontos hogy egy támogatás ne lanyhulást eredményezzen, hanem olyan befektetés legyen, amely megsokszorozza önmagát. Fazekas László püspök beszédében rámutatott az egyház nemzetmegtartó és a felvidéki magyarság körében betöltött szerepére, olyannak nevezve azt, amire lehet jelent és jövőt építeni. Kiemelte: az egyháznak ez a szerepe fokozottan jelentős a kisebbségben élők, így a felvidéki magyarság számára.

A püspök elmondta: a mindennapi küzdelmekhez a hit és kitartás mellett más eszközökre is szükség van, és ilyen eszköznek tartják ezt a támogatást is, amelyet okosan, megfontoltan és nagyon figyelmesen akarják felhasználni a nemzetmegtartás céljaira.

"Aki könyörül, azon könyörülni fognak, aki adni mer, az kapni is fog" - hangsúlyozta beszédében Fazekas, hozzátéve: a magyar kormányzati támogatás olyan befektetés lesz, amelyet Magyarország sok nap múlva megsokszorozódva talál meg a hitéletében és értékeihez való ragaszkodásában megerősödött felvidéki magyarságban.

Az egymilliárd forintos keretösszegű támogatást az egyház kérése alapján tavaly decemberben hagyta jóvá a magyar kormány, annak odaítélését Balog Zoltán jelentette be ugyancsak decemberben a felvidéki Somorján, amikor a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének külső felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten vett részt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com