Alapjogokért Központ: a budapestiek együttműködést és nem háborúskodást várnak el Karácsony Gergelytől

A felnőtt budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes legyen együttműködni a magyar kormánnyal; 92 százalékuk azt is elvárja, hogy helyi és ne országos ügyekkel foglalkozzon hivatali ideje alatt - derül ki az Alapjogokért Központ ezer budapesti lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről kedden tájékoztatták az MTI-t.Az elemzőintézet közleménye felidézte, hogy kevesebb mint egy év múlva Magyarországon önkormányzati választások lesznek, amelyen a 2019 óta hivatalban lévő főpolgármester mandátumáról is dönthetnek a budapesti választók. Az Alapjogokért Központ értékelése szerint Karácsony Gergely városvezetői ciklusa "nem nevezhető sikertörténetnek". Hozzátették: 2018 után 2022-ben is miniszterelnöki ambíciói "dédelgetésével volt elfoglalva", miközben a főváros ügyeit a Gyurcsány Ferenc által kijelölt főpolgármester-helyettesek és tanácsadók kezébe adta.

A kommüniké ennek következményének nevezte, hogy Budapestet csatatérként, az "ellenállás" legfőbb bázisaként használják azóta is.
    

Emlékeztettek arra is: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy évvel a választások előtt üzente meg Karácsony Gergelynek, hogy a fővárost még direktebb politikai célokra kell felhasználni. "Az eredményt ismerjük: politikai és gazdasági csődhelyzet, háborúpárti kiszólások, korábbi egyezségek egyoldalú be nem tartása, a magyar kormánnyal folyamatos konfliktuskeresés jellemzi az azóta eltelt időszakot. Az már csak hab a tortán, hogy a főpolgármester szerint ezekben a vészterhes időkben nem felelőtlenség olyan álhíreket terjeszteni, minthogy Magyarország hadban áll Oroszországgal" - olvasható a közleményben.
    

Az Alapjogokért Központ szerint a politikai céloknak alárendelt főpolgármesterség a "számokon is tetten érhető"; fővárosi válaszadók "ugyanis nem ezt várják el a választott helyi vezetőtől". Ezzel szemben az a fontos számukra, hogy Budapest főpolgármestere ne felesleges vitákat és látszatintézkedéseket valósítson meg, hanem tudjon együttműködni a kormánnyal, "valahogy úgy, mint Tarlós István városvezetése idején" - közölték, azt is jelezve, hogy ebben pártpolitikai táborokon átívelő egyetértés van. A kormánypártiak 95, míg a kormánykritikus válaszadók 94 százaléka osztozik az együttműködést pártoló állásponton - áll az összegzésben.
    

Az Alapjogokért Központ úgy folytatta, hogy a fővárosban élők nem csupán az együttműködés hiányát "nézik rossz szemmel", hanem azt is, ha egy választott politikus nem a feladataira koncentrál. Karácsony Gergely gyakran országos jelentőségű ügyek képviseletével, és nem a budapestiek érdekeit szolgáló problémák megoldásával van elfoglalva.
    

A közlemény a "véleményklímát" egyértelműnek nevezi: a budapesti megkérdezettek 92 százaléka mondta azt, hogy a főpolgármesternek többnyire, vagy teljes mértékben helyi ügyekkel kell foglalkoznia. Mint megjegyezték, e kérdés értékelésében is egyetértés mutatkozik a kormánnyal szimpatizáló és azzal kritikus válaszadók között.
    

"A számokat látva nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc nem hagyta még jóvá Karácsony újrázását a főpolgármesteri posztért. Ahogy 2019-ben, úgy 2024-ben is megpróbálhat a DK egy önálló jelölttel újfent úrrá lenni az ellenzéki térfélen" - zárul a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com