Alapjogokért Központ: a Európai Bizottság javaslata továbbnöveli Magyarország menekültterheit

Az Alapjogokért Központ legfrissebb jelentésében megállapította: az Európai Bizottság legutóbbi menekültügyi javaslata alapján tovább nőne Magyarország terhe.

A központ csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy már két héttel ezelőtti elemzésükben is cáfolták, Magyarországnak mindösszesen 307 nemzetközi védelemre szorulót kellene befogadnia az Európai Bizottság tervei alapján. Mint kifejtették: az akkor nyilvánosságra hozott áthelyezési, illetve áttelepítési mechanizmus és a 2014-es adatok alapján a központ jelezte, a Magyarország által jóformán kötelezően befogadandó menekültügyi kérelmezők száma valójában a jelenlegi többszörösére nőhet.

alapjog

A bizottság a konkrétabban kibontó szerdai javaslata szerint csak az áthelyezési mechanizmus alapján és csak Olaszországból, valamint Görögországból Magyarországnak összesen 827 nemzetközi védelemre szoruló kérelmezőt kellene átvennie, ami nyilvánvalóan több, mint a 2014-ben Magyarország által befogadott 500-as létszám.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ehhez adódna még hozzá az a hivatalosan 307 - valójában jóval több - személy, akiket a bizottság az áttelepítési mechanizmus alapján "osztana ki" Magyarországra -írták.

A korábbi tervekkel ellentétben ráadásul a bizottság megemelte a Magyarországra az áthelyezési mechanizmus alapján jutó "elosztási kulcsot": míg az a két héttel ezelőtti javaslatban "csak" 1,79 százalék volt, addig az Olaszországból és Görögországból "elosztandó" 40 ezer nemzetközi védelemre szorulónak már 2,07 százalékát (827 személyt) kellene átvennie Magyarországnak - emelték ki.

Ráadásul tavaly az Európai Unióba érkező kérelmezők közül 185 ezren kaptak valamilyen menekültstátuszt. Ha a most "csak" az Olaszországba és Görögországba érkezőkre kalkulált, magasabb magyar kvótákat kivetítik a 2014-es adatokra, az azt jelentené, hogy Magyarországnak tavaly csaknem 4 ezer menekültet kellett volna befogadnia - írta a központ, hozzáfűzve, hogy ráadásul az Európai Unió területére érkező, nemzetközi védelemre szorulók száma az elkövetkezendő években nagy valószínűséggel továbbra is nőni fog.

A központ úgy véli, a bizottság mostani, csak két országra vonatkozó vészhelyzeti mechanizmusát "jó eséllyel" ki kell majd terjeszteni még több EU-s tagállamra is. Így Magyarország részaránya - így a befogadandó menekültek száma is - csak nőhet a közeljövőben, ha az Európai Bizottság "jelenleg még jogi kötőerővel" nem rendelkező terve megvalósulna - fejtette ki elemzésében a központ.

Az Európai Bizottság konkrét javaslatokat terjesztett elő szerdán a két héttel korábban közzétett "migrációs menetrend" - vagyis a bevándorlási problémakör átfogó uniós kezelési koncepciójának - megvalósításáért. E szerint Magyarország Olaszországból 496, Görögországból 331 embert lenne köteles befogadni az úgynevezett áthelyezés keretében, ezenkívül a kívülről az unióba történő áttelepítés során 307 menekült érkezhetne az országba a következő két évben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com