Alapjogokért Központ: a humanitárius vízum csak ösztönözné a migrációt

Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint az Európai Unió megoldási javaslatai a kvótarendszertől kezdve a humanitárius vízumig nem megállítanák, hanem csak ösztönöznék a migrációt.Kovács István az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta: az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által hétfőn elfogadott humanitárius vízum csak egyike a migrációt segíteni akaró, megkezdett jogalkotói folyamatoknak.

    
Nyolc olyan jogalkotás van folyamatban - a humanitárius vízumtól kezdve, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex)átalakításán át, a dublini rendelet reformjáig -, amely által az unió több százezer illegális bevándorlót akar Európába "importálni" - jelentette ki. Mivel azonban nincs konszenzus az unióban, többek között a visegrádi országok ellenállása miatt, ezeket a jogszabályokat nem lehetett bevezetni, ami pedig a nemzetállami intézkedések felértékelődéséhez vezetett - fűzte hozzá.
    

Magyarország migrációs politikáját most Olaszország is átveszi, mert látja, hogy az uniótól nem számíthat segítségre - emelte ki Kovács István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com