Alapjogokért Központ: a magyar elnökség meghatározhatja Európa jövőjét

A magyar elnökség alatt a Visegrádi Négyeknek nem lehet kisebb céljuk, minthogy meghatározzák az Európai Unió jövőjét - jelentette ki az Alapjogokért központ stratégiai igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.Annál is inkább, mert Németországon és néhány szövetségesén kívül a V4-ek mellett nincs még egy blokk, amelynek határozott elképzelése volna Európa jövőjéről - közölte Kovács István, annak apropóján, hogy Magyarország átvette a szervezet soros elnökségét.

A V4-ek bebizonyították, hogy a migráció kérdésében is képesek alternatívát kialakítani a fősodrot jelentő brüsszeli elképzelésekkel szemben - tette hozzá. A szakértő úgy vélekedett, hogy mára Németország mellett a V4-ek határozzák meg az EU gazdasági fejlődését, hiszen az országcsoport GDP-je immár tartósan az európai átlag felett bővül.


Továbbá a kormány és államfőket tömörítő Európai Tanácsban négy szavazattal rendelkezik az együttműködés, ami szintén erős eszköz. A kutató ugyanakkor értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a 12 migránst befogadó Csehország ellen - Magyarország és Lengyelország mellett - indult kötelezettségi eljárás, miközben a 16 migránst fogadó Szlovákiával szemben nem.


Szerinte ez arra irányuló kísérlet lehet, hogy az EU vezetése megpróbálja leszalámizni a tagállamokat. Ezzel erősítenék Angela Merkel német kancellár azon tervét, hogy az Eurózónából nőjön ki az EU 2.0 - mondta Kovács István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com