Alapjogokért Központ: a magyar jobboldal szuverenista és demokrata

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői nyilatkozatával megerősítette a nemzeti erők egyik alapvetését, amely szerint az ország szuverenitását - a magyar jobboldalon kívül - senki nem fogja megvédeni, sőt, minden külső erő folyamatosan ostromolni fogja azt - írta az Alapjogokért Központ a kormányfő  Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány hétfői konferenciáján elhangzott kijelentésére reagálva.Közleményükben idézték Orbán Viktor a Századvég megalapításának 30. évfordulója alkalmából megrendezett Szuverenitás konferencián tett azon kijelentését, miszerint "ma Magyarország az európai emberek hangja". A magyar közpolitikai és stratégiai gondolkodás a 21. században is arra koncentrál, hogy a többség akarata érvényesüljön. A soron következő nemzeti konzultáció és a szuverenitásvédelmi törvénycsomag is ennek a gondolkodásmódnak a megtestesülései - írták.
    

Az Alapjogokért Központ kiemelte, "Európa liberális elitjét ezzel szemben nem az érdekli, hogy mit várnak tőlük az emberek, mi az európai érdek, hanem az, hogy mi áll az eszmei receptkönyvben, mit hagyott örökül Marx, Engels, Lock vagy Mill." Magyarország jelentőségét ezért az adja a kontinens politikai küzdelmeiben, hogy nem enged a liberális hegemónia nyomásának, kormánya aszerint cselekszik, ahogy az emberek azt elvárják - olvasható a kommünikében.
    

Úgy fogalmaztak, "Európa láthatóan eltévedt a válságok korának útvesztőjében, és az is egyértelmű, hogy ha továbbra is azok vezetik majd, akiknek a kezéből hiányzik a szuverenitásvédelem és a választói akarat képviseletének iránytűje, végleg el fog veszni. Megmentéséhez - miként arra a miniszterelnök is utalt - változásra van szükség."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com