Alapjogokért Központ: a magyarok döntő többsége szerint Brüsszelnek támogatnia kell a határok védelmét

A választókorú magyarok háromnegyede (76 százalék) szerint az Európai Uniónak hozzá kellene járulnia az illegális migrációval szembeni védekezés költségeihez. Ráadásul, a megkérdezettek közel kétharmada (66 százalék) igazságtalannak tartja az EU Bíróságának Magyarországot elmarasztaló ítéletét, mely miatt naponta 400 millió forintot, egy összegben pedig 80 milliárdot kell befizetni a magyaroknak azért, mert megvédik a határaikat - derült ki az Alapjogokért Központ felméréséből, amelynek részleteiről szerdán tájékoztatták az MTI-t.A felmérésben - amely szeptember 16. és 18.

között készült ezer felnőtt megkérdezésével - az áll, hogy nyolc évvel a kötelező betelepítési kvótákat politikai értelemben egységesen elutasító országos népszavazás után Brüsszel még mindig ugyanúgy akarja a migrációt menedzselni: új néven, de a régi eszközrendszert alkalmazva erőltetné rá olyan tagállamokra a bevándorláspárti politikáját, amelyek már 9 éve védik saját maguk és Európa határait.

Magyarország a migrációs válság kirobbanása óta az illegális bevándorlás megfékezése és az európai lakosság biztonságának garantálása mellett foglal állást - tették hozzá, azzal együtt, hogy ezzel szemben a brüsszeli döntéshozók a korlátlan befogadás kultúráját propagálták, melynek eredményeként a terrorizmus a nyugat-európai hétköznapok részévé vált.

Úgy folytatták, hogy Németország éppen ezért kénytelen volt a határain átmenetileg ellenőrzést bevezetni, de Berlin nincs egyedül, ugyanis csak idén további 10 schengeni ország döntött úgy, hogy feladja a nyitott határok progresszív elképzelését.

A kettős mérce, amivel a tagállamokat mérik, talán sosem volt ennyire szembetűnő: amíg a német döntést csendben elfogadták, addig Olaszországban Matteo Salvini volt belügyminisztert hat év börtönre ítélnék, mert megpróbált fellépni az illegális migráció ellen; Magyarország esetében pedig az Európai Bíróság gigantikus bírságot szabott ki, amiért hazánk az európai határok védelmére kelt - olvasható a felmérésben.

Az ítélet szerint a magyar államnak mintegy 80 milliárd forintot és további napi 400 millió forintot kell fizetnie az unió kasszájába annak érdekében, hogy "hazánk végrehajtsa a liberálisok által megfogalmazott diktátumot" - fogalmaztak. Mint írták, a magyar közvélemény azonban élesen elutasítja az Európai Bíróság befolyásolási kísérletét, ugyanis a megkérdezettek kétharmada (66 százalék) igazságtalannak tartja az ítéletet.

Mindez a központ szerint nem véletlen: a luxembourgi testület Magyarországot büntető tanácsában olyan bírók hoztak ítéletet, akiknek függetlenség, politikai elfogulatlansága megkérdőjelezhető, ugyanis közel állnak a Soros-féle nyílt társadalom hálózatához.

Kiderült az is, hogy a hazai véleményklíma továbbra is a határok megvédését támogatja, valamint ehhez az Európai Unió anyagi támogatását is elvárja, hiszen a megkérdezettek döntő többsége (76 százalék) szerint az EU-nak hozzá kellene járulnia pénzügyi segítséggel a magyar és európai határvédelemhez, amire 2015 óta 800 milliárd forintot költött az állam.

"A nemzeti kormány a napra pontosan nyolc évvel ezelőtt megtartott, kötelező betelepítési kvótákat politikailag elutasító népszavazás eredményének értelmében azóta is egyértelmű álláspontot képvisel: nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget a szükséges országokba eljuttatni" - írták.

Az illegális migráció megfékezése kapcsán "a kormányzati testtartás" mögött széles választói és társadalmi felhatalmazás áll, ezt a nemzeti egyetértést a befogadást pártoló brüsszeli és hazai baloldali képviselők 2015 óta képtelenek elfogadni - olvasható a felmérésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com