Alapjogokért Központ: a menekültek visszatoloncolás nehéz folyamat lesz

Az Európai Unió területén lévő bevándorlók visszatoloncolása nehéz feladat lesz, amennyiben az általuk kiválasztott ország nem tekinti őket háborús vagy politikai menekültnek - erről az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Kovács István elmondta, jelenleg Németországban van a legtöbb menekült, ahol fel sem tudják dolgozni a menekültügyi kérelmeket, hat hónapra előre lehet csak időpontot foglalni a kérelmet elbírálásához.

paragrafus

Vannak olyan kérelmek is, amelyeket még 2013-ban adtak be - tette hozzá.

A stratégiai igazgató elmondta azt is, hogy az elbírálási folyamat éveket vehet igénybe, a kiutasítás pedig nehéz folyamat lesz, hiszen több százezer embert kellene kitoloncolni az országból. Kovács István szerint ők nagy valószínűséggel önszántukból nem fogják elhagyni azt az országot, ahol a kérelmet beadták, így a visszatoloncolás költsége is az adott államot terheli majd, ami rendkívül nagy kiadást jelent.

Kovács István azt mondta, azzal, hogy Magyarország betartotta a dublini egyezményt, és regisztrálta az embereket, és ebből - a jelenlegi jogszabályok szerint - hátránya származhat.

MTI

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com