Alapjogokért Központ: az Európai Bizottságnak kár volt belemenni az üzengetésbe

Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint az Európai Bizottságnak (EB) kár volt belemenni az üzengetésbe, hiszen az elmúlt években számtalan nyilatkozatuk szólt migrációt elősegítő javaslatokról, illetve programpontokról.Pócza István emlékeztetett: a magyar kormány hét pontból álló állásfoglalást küld migrációs kérdésekben az EB-nek, válaszul a dokumentumra, amelyben a brüsszeli testület megpróbálta bebizonyítani, hogy az unió nem támogatja a bevándorlást.

   
A szakértő úgy véli, hogy az Európai Néppártnak célszerű lenne még a választások előtt megvitatni, hogy támogatásuk mellett milyen hibás döntések születtek a bizottságban. Sokkal hitelesebb lenne, ha a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) példáját követve az EB is megnézné, hogy mit hibázott az elmúlt időszakban, és a következő bizottság stratégiáját a következtetések alapján próbálnák felállítani - fűzte hozzá.
    

A Néppárt népszerűsége csökkenőben van, ezért félnek azt mondani, hogy az általuk a bizottság élére került Jean-Claude Juncker EB-elnöknek voltak hibás döntései - mondta Pócza István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com