Alapjogokért Központ: Brüsszel ellehetetlenítené a nemzetállami megoldásokat

Az Európai Bizottság ellehetetlenítené az illegális bevándorlás elleni hatékony fellépést azzal, ha a jelenlegi menekültügyi irányelvi szabályozást a tagállamoknak semmilyen mozgásteret nem hagyó rendelettel váltaná fel - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szombaton, az M1 aktuális csatornán.Kovács IstvánA szakértő emlékeztetett, jelenleg irányelvek szabályozzák az uniós menekültpolitikát, ami lehetővé teszi Magyarországnak, hogy ezen "rossz és idejétmúlt szabályok" mellett is, az uniós joggal összhangban hozott döntésekkel megállítható legyen a bevándorlók áradata.

Egy új rendelet azonban nem hagyna ilyen mozgásteret, az ugyanis az elfogadását követően minden tagállamban azonnal kötelező lenne, ráadásul abban ismét felbukkan a kötelező kvóta is - mondta Kovács István, aki "rossz viccnek, heccnek" nevezte ezt az indítványt.

Kiemelte, ezért van az, hogy egyre több tagállam tiltakozik hangosan a változtatás ellen, köztük az ismét közösen fellépő V4-ek. Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója megjegyezte: Európa legnagyobb válsága az alacsony születésszám, amin logikusan a családok és a gyermekvállalás támogatásával kellene változtatni, azonban Brüsszel a bevándorlással akarja orvosolni a problémát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com