Alapjogokért Központ: Gyurcsány mellett kötöttek ki a politikai halál elől menekülő kispártok

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke mellett kötöttek ki a politikai halál elől menekülő kispártok - állapította meg az Alapjogokért Központ a legfrissebb elemzésében, amelyről szerdán tájékoztatták az MTI-t.Az elemzésben az áll, hogy Gyurcsány Ferenc 2010-ben az MSZP-ben indította újra a korábban rövid időre hibernált politikai karrierjét egy platformmal, a múlt héten bejelentett stratégiai együttműködéssel viszont az MSZP vált a születése óta öt százalék alatti támogatottságú Párbeszéddel karöltve a DK platformjává.
    

"Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni" - írta Gyurcsány Ferenc 2014-ben, kijelölve maga számára is azt a programot, melynek megvalósításáért azóta minden egyes politikai változás, ellenzéken belüli átalakulás alkalmával tesz egy lépést előre - olvasható a közleményben. Az elemzés szerint ez történik most is, amikor az ellenzéki térfélen megjelent egy új szereplő, aki rendkívül erőszakosan tör előre a nyilvánosságban is.
   

"Magyar Péter ugyanazt a destruktív szellemiséget képviseli, mint 2010 óta az összes kormányellenes aktor, a különbség legfeljebb annyi, hogy a jelek szerint ebben javarészt a lehető legszemélyesebb sértettség motiválja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányoldal tevékenyégét elutasító szavazói réteg egy részét lehet képes maga mellé állítani, illetve felkeltheti azoknak a külső szereplőknek a figyelmét, amelyek a belpolitikai térben a zűrzavar növelésében érdekeltek" - fogalmaztak.
   

Mint írták, egy ilyen változás veszélyt jelenthet az egyébként is "halálsoron" üldögélő, gyenge pártok számára, akiket már csak jobb híján támogat néhány tízezer választó. A történések ugyanakkor arra is rámutatnak az Alapjogokért Központ szerint, hogy Gyurcsány ezekben a helyzetekben "golyóálló", legalábbis "félszemű a vakok között", tekintve, hogy az ő nagyobbacska bázisát a tűzön-vízen kormányellenesség mellett a vezető személye is összetartja.
    

"Szövetkezni, ellenállni, programot adni és legfőképp vigyázni egymásra - ez a feladat" - folytatta szűk tíz évvel ezelőtt született írását Gyurcsány Ferenc. "Azt persze nem írta le részletesen, hogy úgy akarja megőrizni a többi baloldali szereplőt, hogy egyiket a másik után teszi saját politikai kosztosává, akinek pedig ez nem tetszik, az szépen lassan éhen hal" - tették hozzá.
    

Úgy folytatták, hogy Gyurcsány már az öt évvel ezelőtti önkormányzati választás után elkezdte magához csábítani a baloldali politikusokat: Budapesten már akkor két, 2022 októberében pedig egy további megválasztott kerületi polgármester is a DK-hoz, illetve annak frakciójához csatlakozott, amivel a bukott miniszterelnök megerősítette a fővároson belüli és a főpolgármester feletti befolyását is.
   

"Ezt követően céljai elérése érdekében zsarolni is kész volt Karácsony Gergelyt, sőt, 2023 márciusában a nyilvánosság előtt, egy rádióinterjúban utasította a főváros pártpolitikai eszközévé tételére" - írták, hozzátéve, hogy a mostani stratégiai együttműködés ezt a hatalmi viszonyrendszert mélyíti el arra az esetre, ha Budapesten júniusban nem történik változás.
    

"Gyurcsány tehát a zűrzavart kihasználva némileg ismét előrenyomult a balszárnyon. A politikai csatározás átfogó képe a mostani átalakulásokkal nem változik, mert önálló, többséget maga mögé állítani képes politikai erőből továbbra is csak egy van, ez pedig a Fidesz" - áll az elemzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com