Alapjogokért Központ: Karácsony minden téren csődöt mondott

Karácsony Gergely főpolgármester négy év alatt bizonyította alkalmatlanságát és csődbe vitte Budapestet - írta az Alapjogokért Központ az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.A közlemény szerint Margaret Thatcher volt konzervatív brit miniszterelnök annak idején azt mondta: "az a baj a szocialista kormányzással, hogy mindig kifogynak mások pénzéből". "Ezt a megállapítást a 2019-ben megválasztott budapesti városvezetés sem tudta megcáfolni, hiszen évek óta azt hallgatjuk, hogy mindössze azért nem tudnak bizonyos problémákat megoldani, mert a kormánytól nem kapnak rá elegendő forrást. Ezzel szemben az igazság az, hogy a korábbi, Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat 214 milliárd forintos tartalékot hagyott hátra: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt" - olvasható az elemzésben.
    

Ráadásul Budapest iparűzési adóbevételei a 2019-es 164 milliárd forintról 2023-ra 271 milliárd forint fölé emelkednek, jövőre pedig elérhetik a 316 milliárd forintot - tették hozzá. A központ szerint mégis bejelentették, hogy elfogyott a főváros pénze, és a gazdasági csődjüket politikai csatározással próbálták meg leplezni.

Karácsony Gergely megrettenhetett Gyurcsány Ferenc alig burkolt fenyegetőzésétől, és nekiment a kormánynak: bejelentette, hogy Budapest nem hajlandó befizetni a szolidaritási hozzájárulást - fogalmaz az Alapjogokért Központ.
    

Ez - az elemzés szerint - azért is különösen visszás, mert a főpolgármester magát egy szolidáris baloldali politikusnak tartja, ehhez képest nem akar segíteni a kevésbé fejlett, rosszabb gazdasági helyzetben lévő településeken. Magyarországon csaknem háromszáz település van, amelyik fizet szolidaritási hozzájárulást, és most a leggazdagabb önkormányzat próbált meg kibújni ez alól a kötelezettség alól (is). Budapest a jelenlegi városvezetés pazarló, felelőtlen gazdálkodásának "köszönhetően" gazdaságilag csődbe ment - írták.
    

Ezzel szoros összefüggésben a Karácsony vezette önkormányzat a városüzemeltetés terén is leszerepelt: szinte teljesen ellehetetlenült a közlekedés, folyamatosak a dugók a fővárosban, az értelmetlen lezárásoknak és a kihasználatlan, de mindenfelé megjelenő biciklisávnak köszönhetően - sorolta a központ. A napokban a mentők tették szóvá, hogy a nemrég kihelyezett, a kerékpáros sávokat védeni hivatott oszlopok megnehezítik a munkavégzésüket, az életmentésben akadályozzák őket - idézték fel. "A fővárosi vezetés nevében Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu minősíthetetlen stílusú választ adott" - fogalmaztak.
    

Az autósok életét folyamatosan megnehezítik, de azoknak sincs könnyű dolga, akik a tömegközlekedést választják. Azon túl, hogy a korábbi ígéretek ellenére emelkednek a BKV-jegyek árai, a járművek tisztasága mellett a közbiztonság helyzete is folyamatosan romlik. Közegészségügyi szempontból is számos jogos kritika illetheti a BKK által üzemeltetett tömegközlekedési szolgáltatásokat. Persze mindeközben a haverok ki vannak fizetve, a BKK, az FKF és más fővárosi cégek élére helyezett baloldali káderek bére növekszik, sőt, még rezsitámogatásra is futotta a költségvetésből - írták.
    

"Összefoglalva elmondható, hogy Karácsony Gergely minden téren csődöt mondott Budapesten. Egy politikai értelemben is sikertelen, gyengekezű vezető, akivel az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc azt csinál, amit akar: miután a volt miniszterelnök beszólt neki, rögtön ugrott, és nekiment a kormánynak" - olvasható az elemzésben.
   

"A DK elnökének keze azonban akkor is szabad lenne, ha Karácsony nem félne tőle, hiszen emberei megkerülhetetlenek a Városházán, és a Fővárosi Közgyűlésben is övé a legnagyobb baloldali frakció - no, nem választások útján, hanem az azokat követően bemutatott trükkök százainak köszönhetően. Karácsony Gergely mozgástere minden nappal egyre szűkebb, hiszen egymás után látnak napvilágot az érintettségét igazoló hírek a guruló dollárok botrányban. A jelenleg betöltött pozíciójában sem lehet már sokáig biztos: Gyurcsánynak már mindegy, hogy végül Karácsony indul-e jövőre a főpolgármesterségért, vagy más jelölt, hiszen Budapest vezetése a markában van" - írta az Alapjogokért Központ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com