Alapjogokért Központ: közepes alá az új Európai Bizottság első éves munkájára

Az Alapjogokért Központ projektvezetője közepes alának értékelte az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság (EB) első éves munkáját.Kovács Attila szerda reggel az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: az EB-elnök nem teljesítette a hozzáfűzött reményeket. Mint mondta, a Jean-Claude Juncker vezette korábbi EB nyíltan politikai volt, így Ursula von der Leyen 2019-es megválasztásakor a tagállamok abban bíztak, hogy a bizottság visszatér eredeti szerepéhez és a tagállamokért dolgozik majd.     


Hozzátette: a kelet-közép-európai tagállamok azt várták, hogy Ursula von der Leyen német politikusként nagyobb tekintettel lesz a régió sajátos történelmi és kulturális helyzetére. A projektvezető szerint az EB-elnök szeptemberben tartott évértékelő beszédében is megmutatkozott, hogy ugyan Ursula von der Leyen az Európa Néppárt politikai családjába tartozik, de ugyanannak a föderális Európának, a tagállamok hatáskörét csorbítani szándékozó politikai iránynak a híve, mint az Európai Parlament baloldali, liberális vagy zöld képviselőcsoportja.     


Ursula von der Leyen számos javaslatában, a migráció, a jogállamiság és többéves pénzügyi keretek meghatározásának a kérdésében, a tagállamok háttérbeszorításával, inkább az Európai Parlamenttel látja szimbiózisban a bizottság álláspontját - fogalmazott az Alapjogokért Központ projektvezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com