Alapjogokért Központ: minden jogi akadály elhárult a gyermekvédelmi népszavazás megtartása elől

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a gyermekvédelmi népszavazást megtámadó indítványokat, és alkotmányosnak nyilvánította az Országgyűlés erre vonatkozó döntését.Az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán olvasható csütörtöki bejegyzés szerint az Ab döntésével minden jogi akadály elhárult a gyermekvédelmi népszavazás megtartása elől, a jogszabályok értelmében tehát a köztársasági elnök 15 napon belül kitűzheti a referendum időpontját, a kitűzéstől számított 70-90 napon belülre. Az pedig - egy, az ellenzék által kezdeményezett törvénymódosítás értelmében - akár azonos napon is lehet az országgyűlési választással.
   

"Gyermekvédelem igen, genderideológia nem: a Központ már évek óta hívja fel a figyelmet a teremtett férfi és női nemeket megkérdőjelező elmebaj veszélyeire, a szivárványos propaganda pedig egyre inkább a kiskorúakat veszi célba, őket igyekszik nyílt és sundám-bundám módon +érzékenyíteni+ az aszexuális genderfluiditás vagy a non-bináris agenderek iránt" - olvasható a bejegyzésben.
    

Nyugaton a politikai elitek az emberek megkérdezése nélkül tették jóformán "hivatalossá a genderideológiának nevezett elmebajt". Nálunk azonban a gyermekvédelmi népszavazáson - csakúgy, mint a migráció esetében - a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd a mindennapi életüket, illetve a gyermekeik jövőjét érintő fontos kérdésekben, mint amilyen a gyermekek szexuális edukációja, a nemátalakítás propagálása vagy az ilyesmit bemutató médiatartalmak - írta a központ.
    

A baloldal persze a "nyílt társadalom hálózatával karöltve" folyamatosan támadja és a részvétel ellen buzdít a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban - Márki-Zay Péter "ostoba kérdéseknek" nevezte azokat - miközben saját, két másik ügyben indított kezdeményezéséről azt állítják, hogy a január közepéig össze tudják gyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást.


Bár részükről ez már a sokadik időpont-módosítás, ha még sikerülne is az aláírásgyűjtés, a jogszabályok alapján teljesen egyértelmű, hogy ezen kérdések kapcsán a népszavazás elrendeléséről legfeljebb már csak a következő Országgyűlés dönthet a választások után - áll az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében. Az Alkotmánybíróság csütörtökön a honlapján közölte, hogy elutasította az Országgyűlés népszavazás elrendeléséről szóló határozatának megsemmisítésére irányuló indítványokat, és helybenhagyta a parlamentben tavaly november 30-án elfogadott határozatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com