Alapjogokért Központ: valamiféle engedményt szeretne tenni a Fidesz felé Manfred Weber

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője budapesti találkozójának ténye azt mutatja, hogy a német politikus valamiféle engedményt szeretne tenni a Fidesz felé.A keddi találkozón a Fidesz európai néppárti tagsága lesz a téma, mivel korábban a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését a néppárt 12 tagpártja hivatalosan kezdeményezte. Törcsi Péter az M1 aktuális csatornán azt mondta, a találkozó lehetséges eredményéről sokat elmond, hogy Manfred Weber nem a magyar miniszterelnököt kérte meg, hogy utazzon hozzá Münchenbe vagy Brüsszelbe, hanem ő jött Magyarországra.


A néppárt EP-választási csúcsjelöltje ezzel elismerte - hogy az elmúlt hetekben tett "igaztalan nyilatkozataival" - túllőtt a célon, többek között azért is, mert a magyar kormánypártoknak jó barátai és megbízható szövetségese a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és pártszövetségese a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) is - fűzte hozzá.

    
Az igazgató úgy véli, hogy Manfred Weber engedményének egy másik oka a néppárt népszerűségének csökkenése lehet. A nagy múlttal és népességgel rendelkező tagállamok konzervatív, kereszténydemokrata pártjai sokat veszítettek népszerűségükből az elmúlt években - tette hozzá. Felidézte: a korábbi EP-választások során a néppárt egyértelműen mindig vezette a népszerűségi listát, több tucat, akár 30-40 mandátummal többet szerzett a második helyezett szocialistáknál. Jelenleg a küzdelem kiegyenlítődése látszik, ezért a néppártnak szüksége van a Fideszre - hangsúlyozta Törcsi Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com