Alkotmánybírósághoz fordul az egészségügyi ellátás új szabályai miatt az MSZP

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi ellátásra vonatkozó, júliustól hatályos szabályok miatt - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, év közepétől a kormány szigorította azokat a szabályokat, amelyek azokra vonatkoznak, akik maguk fizetik a jelenleg 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot.

   
Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus végén rendeletben határozta meg a részletszabályokat, miszerint a sürgősségi ellátást is kiszámlázhatják azoknak, akik fél évig nem fizetik ezt a járulékot. Ráadásul - folytatta -, 750 ezer forintban maximálták a kiszámlázható összeget. Elmondta, aki nem tudja befizetni hónapról hónapra a 7710 forintot, az a több mint hétszázezer forintot sem fogja tudni.
    

Korózs Lajos közölte, a szabályozást elfogadhatatlannak, alkotmányellenesnek és emberiességellenesnek tartják, ezért fordulnak az Ab-hez. Elmondta azt is, hogy már másfél éve lejárt az a határidő, amíg a kormánynak rendeznie kellett volna a rokkantellátással kapcsolatos mulasztását. Emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a 2012-ben átalakított rokkantellátási rendszert, mert annak révén több tízezer ember ellátását csökkentették úgy, hogy állapotuk nem javult, csak a minősítési szabályok változtak.
    

Korózs Lajos kitért arra, hogy az MSZP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte az ügy rendezését, többi között az érintettek kártalanítását kezdeményezve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com