Alkotmánymódosításról dönt a parlament

A tavaly hatályba lépett alaptörvény negyedik, kormánypárti képviselők által javasolt módosításáról szavazhat az Országgyűlés hétfőn. A képviselők azt követően fogadhatják el az alkotmánymódosítást, hogy az ellen civilek a héten többször is tiltakoztak, valamint az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mondván a változtatások alááshatják a jogállamiságot.

parlament

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit szokás szerint az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek. A határozathozatalok sorából fontossága alapján kiemelkedik az alaptörvény negyedik módosítása, amelyet valamennyi kormánypárti képviselő előterjesztőként jegyez. Az indítvány alkotmányba foglalná az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többségét. Ilyen például a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, az egyházak Országgyűlés általi elismerésének rendje, valamint a nemzetiségekre vonatkozó szabályok. Emellett rögzítenék a felsőoktatási hallgatói szerződések lehetőségét, a közterületen lakás megtiltását, valamint hogy az Ab csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Alkotmányos erőre emelkedhet még az is, hogy a parlamenti és EP-választások előtt az induló szervezeteknek a közmédiában egyenlő feltételek mellett és ingyenesen kell biztosítani a megjelenés lehetőségét, a kereskedelmi médiumokban ugyanakkor korlátozhatók a politikai hirdetések. A zárószavazás előtt álló javaslat ellen csütörtökön a fővárosi Fidesz-székház udvarában, szombaton pedig az Országgyűlés épülete melletti Alkotmány utcában tartottak demonstrációt.

A résztvevők mindkét esetben az Ab épületéhez vonulva fejezték be megmozdulásukat, ahol új, a társadalom részvételével zajló alkotmányozást követeltek. Az alkotmánymódosítás miatt Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke is aggodalmának adott hangot. Utóbbi politikus az ügyben telefonon is egyeztetett a magyar kormányfővel. Orbán Viktor ezt követően Barrosonak írt levelében arról tájékoztatta a brüsszeli testület elnökét, hogy a magyar kormány és a parlament teljes mértékben elkötelezett az európai normák és szabályok mellett. “Szeretném biztosítani Önt arról is, hogy ez az elkötelezettség mindvégig tükröződött és tükröződni fog az alaptörvény-módosítás elfogadásának eljárásában" - írta a kormányfő. Az első ülésnap további részében elfogadhatják például a Malév és a Budapest Aiport privatizációját, majd visszaállamosítását vizsgáló bizottság jelentését, amely a korábbi szocialista és szabaddemokrata kormányok felelősségét állapítja meg a légitársaság csődje miatt.

Határozati javaslat születhet továbbá a birkózás nyári olimpiai játékok programján tartásának támogatásáról, valamint az igazságügyben dolgozók nyugdíjkorhatárának megállapításáról. Utóbbi előterjesztés alapján fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára. A napirendre vétel esetén kivételes sürgős eljárással még hétfőn tárgyalhatják, kedden pedig el is fogadhatják a kormány villamos energiát és földgázellátását érintő törvénymódosító javaslatát. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter ebben rögzítené például, hogy az ágazati különadókon kívül más az energetikai szektort érintő adók sem háríthatók a fogyasztókra. Több korábban tárgyalni kezdett indítvány vitájának folytatása mellett ugyancsak még hétfőn terítékre kerülhet a finnugor rokon népek napjáról szóló határozati javaslat, amelyet valamennyi frakció képviselője egyszerre jegyez, beleértve az időközben megszűnt LMP-t is.

Az előterjesztést módosító javaslatok hiányában kedden szintén elfogadhatják. A második ülésnap reggeli határozathozatalai után elsőként a kormány azon javaslatáról kezdődhet általános vita, amely költségvetési intézménnyé alakítana át huszonnyolc, jelenleg gazdasági társaság formájában működő kórházat. Ezután tárgyalni kezdhetik a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályainak módosítását, miután a fideszes Kocsis Máté és Csampa Zsolt azt kezdeményezte, hogy vessék folyamatos vizsgálat alá a nemzetbiztonsági ellenőrzésben érintett személyeket annak kiderítésére, hogy a munkakör betöltése alatt is megfelelnek-e a biztonsági feltételeknek. Ugyancsak kedden kerülhet terítékre Pintér Sándor belügyminiszter azon javaslata, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akiknek gyermeke igazolatlanul nem jár iskolába, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket. Az ülésnap további részében megvitathatják még a Nemzeti Éghajlatváltozási Program 2009-2010 közötti végrehajtásáról szóló jelentést, valamint a tavaly elfogadott helyközségi törvény kormánypárti módosítását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com