Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost - jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

    
Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést, ami Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek. Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban - hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.
    

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre - jelentette ki Spányi Antal. Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott.
    

Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra - tették hozzá. Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com