Állambiztonsági főtisztek életpályájáról jelentetett meg kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Tizennégy, az 1956-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásban aktívan közreműködő állambiztonsági főtiszt életpályájáról jelentetett meg kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden.Krahulcsán Zsolt, a Pártállambiztonság - Arcképek Kádár titkosszolgálatából című könyv szerzője, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa a műsorban elmondta: a portrékból kiderül, kik voltak, honnan érkeztek és miként lettek a pártállami gépezet működtetői a szereplők.

    
Azt mondta, több hasonlóság is van az életutakban, például sokan az államvédelmi korszakban szocializálódtak, vagy a pártban vagy a belügyben kezdték pályafutásukat, pártiskolát végeztek, jellemzően kifejezetten alacsony volt az iskolázottságuk, egy-két állambiztonsági iskolát végeztek, és 1956 novemberétől aktívan részt vettek a forradalom leverésében. Az életutak alapján a szereplők 1957 közepe, vége felé - a hatalom stabilizálódásával - kerültek egyéb pozícióba az állambiztonságon belül vagy a párt más szerveinél.
    

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor a kommunista diktatúra hálózatairól beszélnek, mindig az ügynökökre gondolnak, pedig legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb az egész rendszert működtető hálózat és vezetőik feltérképezése. Hozzátette: újra és újra felmerül az állambiztonsági múlt feltárása, de az igazi feltárás - szavai szerint - az ilyen könyvekkel, alapos és hiteles történészi szakmunkákkal valósul meg.
    

A kötetről szólva elmondta, izgalmas kérdés, hogyan lehet valójában sokszor fedésben folytatott életpályákat rekonstruálni. Mint mondta, a kötetben szerepelnek "emblematikus" személyek, mint például Horváth József (III/III-as csoportfőnök), Harangozó Szilveszter (állambiztonsági miniszterhelyettes) vagy Rajnai Sándor (a külföldi hírszerzéssel foglalkozó III/I-es csoportfőnökség vezetője).
    

A könyv szerzője és a NEB elnöke vendége volt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is. Földváryné Kiss Réka ott arról beszélt: a források rendkívül hiányosak voltak, sokszor torzítottak, ezért volt nehéz dolga a szerzőnek a hiteles történetek rekonstruálásánál. Hozzátette: a kötet címe mutatja, hogy az állambiztonsági múlt feltárása a pártállam egészén belül értelmezhető.
    

Krahulcsán Zsolt pedig elmondta, a 14 ember kiválasztásánál a legfontosabb szempontként érvényesült, hogy valamennyien az 1956-os forradalom utáni megtorlás kulcsszereplői voltak. A feldolgozott életrajzok lefedik a kádári állambiztonság legfontosabb területeit, így például a hírszerzést, a belső elhárítást és a kémelhárítást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com