Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós (2. rész)

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.Kásler Miklós ünnepi beszédében azt mondta, hogy a kitüntetettek a természetet, az élővilágot, az embert, a gondolatokat, a művészeteket tanulmányozták és új utakat, megközelítéseket találtak "a gondolatok birodalmában", a tudományokban, valamint a kultúrában.

    
A miniszter a magyar nemzet és a kormány nevében megköszönte a hetvenöt díjazottnak a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenységét. Kásler Miklós az ünnepségen felidézte, hogy a krónikások szerint a magyarok mitikus eredetmondája az Emese álma.


A monda szerint a fejedelemasszony isteni álmot látott, látomása volt egy turul megjelenésének képében. Úgy érezte, hogy méhében forrás fakad, amely ágyékából csörgedezve idegen földön óriási folyammá terebélyesedik. Az égi látomás gyümölcse Álmos lett, és az ő ivadékaiból valóban szent királyok származtak. Álmos küldetése az volt, hogy összegyűjtse a rokon népeket, szövetségbe tömörítse őket és "visszafoglalja ősei gyümölcsét itt a Kárpát-medencében". Küldetését hatodik unokája, Vajk teljesítette be, emelte spirituális magasságokba, új dimenziók közé helyezte azzal, hogy felvette a kereszténységet - mondta a miniszter.
    

Kijelentette: az államalapító Szent István király kijelölte a magyarság helyét Európában és a világban is. Ez a gondolati kör emelete a világi hatalom csúcsára a birodalmat évszázadokon keresztül, és ez volt az a régi biztos alap sanyargattatásaink, nyomorúságaink és véráldozataink évszázadaiban, amire mindig tudtunk építeni - mondta Kásler Miklós.
    

Az ünnepségen Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Középkereszt, valamint Népművészet Mestere és Népművészet Ifjú mestere elismeréseket adtak át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com