Allergiaszövetség: meg kell akadályozni a kaukázusi medvetalp elszaporodását

Magyarországon jelenleg gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent a kaukázusi medvetalp, fontos viszont megakadályozni, hogy elszaporodjon - mondta a Magyar Allergia Szövetség elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.

kaukázis medvetalpNékám Kristóf emlékeztetett, hogy az országban idén egyetlen helyen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gergelyiugornyán találtak medvetalpat, és már azt a kétszáz négyzetméteres területet is mentesítették. Jelenleg tehát a lakosságra semmilyen veszélyt nem jelent ez a növény, de tudva, hogy már megjelent az országban, a szakemberek felkészülhetnek a megelőző feladatokra.

Meg kell akadályozni, hogy elszaporodjon ez a gyorsan terjedő faj, amely - amellett, hogy veszélyes az emberre - őshonos növényeket szoríthatna ki - ismertette. A növényvédelmi szakma éberségén kívül arra is szükség van, hogy a kaukázusi medvetalp bekerüljön az orvosi köztudatba - tette hozzá a szövetség elnöke.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal gyombiológiai mérnök szakértője, Novák Róbert az MTI-nek kedden elmondta: a súlyos allergiás reakciókat kiváltó kaukázusi medvetalp Magyarországon csak néhány helyen fordul elő, de gyors szaporodásra képes. A kaukázusi medvetalp és a hozzá nagyon hasonló Sosnowsky-medvetalp azért veszélyes, mert nagy mennyiségben tartalmaz furanokumarinokat. Ezek a vegyületek már a növény megérintése esetén is sérülést okoznak, az adott területen erősen fényérzékennyé válik a bőr. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com