Általános sztrájkra hívnak mindenkit a diákok!!!

A felsőoktatási kormány hercehurca előbb vagy utóbb minden családot érinteni fog, ezért a mai tüntetések után a diákok általános sztrájkra hívnak mindenkit.


A diákok közfelkiáltással döntöttek erről a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartott diákfórumon.

index.hu index.hu fotó

Az ott összegyűlt több száz diák egy közös videóval is üzen a kormánynak. Ebben kifejezik, hogy mindenki nevében szólnak, akiknek elegük van a bizonytalanságból.
A fiatal diákok ellenzik a kormány új oktatási tervezetét, és felsőoktatás átalakításának elnapolását követelik. Azt szeretnék, hogy megalapozott döntések szülessenek és nem egy "egy-két nap alatt összefércelt törvényvázlatot"


A kormány szerintük eddig vérlázítóan cinikusan viselkedett a diákokkal szemben.

A diákokat tegnap este a színművészeti egyetem rektora engedte be, és megnyitott számukra egy négyszáz fős termet.

Az egyetemen vizsgaidőszak van, elképzelhető, hogy nem csak sztrájkot hírdetnek, hanem bojkottálni fogják a vizsgákat is.

Nézze meg a videót:


Ábrahám Máté, a Diákellenállás a Felsőoktatásért nevű középiskolás szervezet vezetője azt mondta: szerdán délután kettőkor arra kérik a középiskolásokat az országban, hogy iskolájuk előtt néma csendben sorakozzanak fel.

Közben a magyar rádiónál megjelent hatalmas tömeg követelte, hogy beolvashassák a 6 pontos követelésüket. De nem engedték meg. Ekkor a tömeg azt kezdte kiabálni, hogy Orbán Fm. Na erre már jött is az ígéret, hogy mehet egy ember beolvasni a hírekben a követeléseket.
Persze ezután a hírbe már nem a diák olvasta a követeléseket, hanem a magyar rádió ügyeletes bemondója.

Hallgassa meg a diákok 6 pontos követelését. 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com