Altisztképző pályaorientációs napot tart a Magyar Honvédség

Altisztképző pályaorientációs napot tart a Magyar Honvédség szerdán az MH SZHTP Csobánkai Harcászati Gyakorlóterén.Zsíros Tamás főtörzszászlós az MTI-nek elmondta, a a leendő altiszteket szeretnék invitálni az Acélkocka nevű altisztképzési rendszerbe. A Magyar Honvédség altisztképzésének alapját jelentő Acélkocka bemutatására elsősorban 18 és 22 év közötti fiatalokat várnak, akik most végeznek vagy esetleg van már valamiféle előképzettségük, műszaki vagy egyéb ismeretük. Az Acélkocka többlépcsős rendszer - mondta Zsíros Tamás.
    

A program 6+2 hetes alapkiképzéssel kezdődik, ezt követi a 14 hetes, úgynevezett alap altiszti felkészítés, ahol az alapvető altiszti kompetenciákat, valamint vezetői ismereteket tanulnak a résztvevők a szentendrei altisztképző intézetben - közölte. Ennek elvégzése után indul az úgynevezett alap altiszti szakmai felkészítés, amely 20-24 hetes képzést jelent, és amely az MH különböző alakulatainál történik. Ebben a részben már szakmai felkészítés zajlik, a szakmai szempont szerinti válogatást követően különböző szakterületeken valósul meg a képzés. Így épül fel a teljes rendszer, amely az altisztek avatásával ér véget a Hősök terén - tette hozzá.
    

Maga a képzés augusztus 26-án indul, a tervek szerint június 17-ig lehet a toborzóirodákban jelentkezni, a felvételi elbeszélgetések pedig június 24-27. között zajlanak. Akik nem felelnek meg az egyetemi vagy főiskolai felvételiken, augusztus 9-ig még jelentkezhetnek ehhez a szervezethez - emelte ki. Az eredményhirdetés augusztus 9-én lesz a www.iranyasereg.hu oldalon, illetve az Altiszti Akadémia honlapján, ahol a bevonuláshoz szükséges információk is megtalálhatók lesznek.
    

Zsíros Tamás elmondta, hogy a szerdai rendezvényen a Magyar Honvédség teljes spektruma bemutatkozik, több mint 20 alakulat képviselteti magát. Az érdeklődők megismerkedhetnek az MH új technikai eszközeivel: a H145 és H225-ös új helikopterekkel, a Leopard A7-es harckocsival, a Lynx harcjárművel, a PZH 2000 tüzérségi eszközzel.
    

Bemutatkoznak a különleges műveleti alakulat speciális gépjárművei is, valamint lesz tűzszerész-, kutyás, illtetve lovas és eszközös bemutató is. Zsíros Tamás közölte azt is, hogy akik felvételt nyernek, az első pillanattól legénységi szolgálati viszonyba kerülnek, így egy 25 év alatti fiatal közel nettó 500 ezer forintos fizetéssel rendelkezik majd, de számos más béren kívüli juttatást is biztosítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com