Alvó fiút rúgott fejbe egy gyermekfelügyelő Nagykanizsán

Garázdaság miatt emeltek vádat egy gyermekfelügyelő ellen, aki a nagykanizsai javítóintézetben fejbe rúgott egy alvó fiút, kollégája figyelmeztetésére pedig törni-zúzni kezdett.Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek szerdán arról számolt be, hogy a 33 éves férfi az Emberi Erőforrások Minisztériumának nagykanizsai javítóintézetében dolgozott gyermekfelügyelőként. Tavaly júliusban megfenyegette az intézetben fogva tartott egyik fiút, hogy ha a csoportszobában napközben ismét elalszik, fejbe fogja rúgni.

    
Az általa szedett gyógyszer mellékhatásaként a fiú pár nap múlva megint elaludt napközben. Amikor ezt a gyermekfelügyelő észrevette, fejbe rúgta az alvó fiút, aki nem sérült meg. A férfi néhány héttel később szóváltásba került egy másik fiúval, akit trágár szavakkal utasított rendre. Kollégája a nevelői szobában számon kérte ezt a férfin, aki ettől indulatba jött, hangosan kiabálni és fenyegetőzni kezdett, majd földhöz vágva összetört egy számítógép-billentyűzetet, a szoba ajtajába pedig ököllel, nagy erővel beleütött.
    

Az erőszakos, közösségellenes, másokban riadalmat, illetve megbotránkozást keltő magatartás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com