AM: az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás mérséklésére

Kormányzati célkitűzés, hogy növeljük Magyarország fával borított területét, mert az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás negatív következményeivel szemben - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden Mocsán, ahol a Településfásítási Program keretében fát ültetett.Szentpéteri Sándor kiemelte, az Agrárminisztérium átfogó programot hirdetett annak érdekében, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön a fával borított terület aránya az országban. A Vidékfejlesztési Program megnövelt erőtelepítési támogatásának köszönhetően 17 ezer hektár új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák.

    
Az államtitkár hozzátette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve minden megyében létrehozzák az "újszülöttek erdejét", ahová a születendő gyermekek után fejenként legalább 10 darab, évente összesen 1 millió facsemetét ültetnek el. A belterületek zöldítése érdekében meghirdetett Településfásítási Program keretében közel 500 önkormányzat területén 12 ezer darab nagyméretű fát ültetnek el - ismertette a politikus.
    

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Komárom-Esztergom megyében 11 település pályázott sikeresen a programra, Mocsán az Arany János Általános Iskola mellett parkban 25 fát ültettek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com