Amerikai kongresszusi képviselők üdvözlik a magyar kormány kiállását az antiszemitizmus ellen

David N. Cicilline és Lois Frankel amerikai demokrata párti kongresszusi képviselők üdvözölték a magyar kormány eddigi kiállását az antiszemitizmus ellen, egyúttal további határozott fellépésre ösztönöztek Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek írt levelükben.

amnA levélben - amelyet kedden tettek közzé a kormany.hu oldalon - a politikusok kifejtik: az amerikai kormány és több civil szervezet aggodalommal figyelte a szélsőségek és az antiszemitizmus erősödését Magyarországon az elmúlt években, különösen a zsidók elleni támadásokat, a zsidó temetők megrongálását és "a fasiszta Jobbik" tagjainak antiszemita kijelentéseit.

A washingtoni nagykövetség beszámolója a magyar kormánynak e folyamat visszaszorítására tett erőfeszítéseiről mindazonáltal biztatóak - vélekedtek.

A képviselők felidézték Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszuson májusban mondott beszédét, amelyben a miniszterelnök kijelentette: az antiszemitizmus elfogadhatatlan.

Emlékeztettek a kormányfőnek a Jobbikról szóló nyilatkozatára is, amelyben azt mondta, hogy a párt politikai ideológiája veszélyezteti a zsidók emberi jogait.
Az amerikai politikusok üdvözölték azt is, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, továbbá a 2014-es holokauszt emlékév alkalmából emlékbizottságot állított fel.

A levélben ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy "antiszemita írók" is szerepelnek a nemzeti alaptantervben, hogy több önkormányzat tiszteletét fejezi ki Horthy Miklós egykori kormányzó előtt, valamint azért, hogy "rasszista szervezetek félkatonai tevékenységet" folytatnak.

Csaknem 100 ezer zsidó él Magyarországon, tehát az ország a legnagyobb zsidó közösség otthona Közép-Európában - mutattak rá. Hangsúlyozták: a magyar kormánynak elkötelezettnek kell lennie a gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd elleni harc mellett.

A két politikus a kisebbségek helyzetére is kitért, mint írták, új törvényi szabályozásra lenne szükség a szexuális irányultság alapján elkövetett erőszakos bűncselekményeket illetően.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com