ÁNTSZ: tizenöten kerültek kórházba szintetikus kábítószer miatt Budapesten

Tizenöten kerültek kórházba a napokban egy új, eddig ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság arra szólította fel az embereket: tartózkodjanak mindenféle kábítószer fogyasztásától.

ANTSZAz ÁNTSZ közlése szerint a betegek közül többen súlyos tüneteket mutattak, többen intenzív ápolásra szorultak.

A tisztiorvosi szolgálathoz eljutott információk szerint a betegek egymástól függetlenül kékes-zöldes színű tabletta (egyben vagy porítva) fogyasztásáról számoltak be, a tablettán az ismert közösségi oldalra utaló "F" betű volt - közölték.

Az ügyben az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte: az egészségre rendkívül káros, pszichoaktív hatást kifejtő szer az elmúlt időszakban jelent meg a kábítószert, illetve dizájner drogokat fogyasztók körében.

Az anyag emberi szervezetre gyakorolt hatása rendkívül káros, már több, orvosi beavatkozást igénylő rosszullét történt az ország több pontján - írták válaszlevelükben.

Közlésük szerint a veszélyes szer megjelenésére tekintettel a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a komponens piaci jelenlétét visszaszorítsa.

Hozzátették ugyanakkor, hogy megelőző, felderítő munkájuk mit sem ér, ha a kábítószer-fogyasztók nem törődnek a rájuk leselkedő halálos veszéllyel, ezért azt kérték: az emberek tartózkodjanak mindennemű kábítószer fogyasztásától.

Elek István, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ toxikológiai osztályának főorvosa az MTI megkeresésére azt mondta, a hozzájuk bekerültek közül többen intenzív ellátásra szorultak, azonban haláleset eddig nem történt.

A szer hatása elhúzódóbb, mint amit az eddigi készítményeknél megfigyeltek, és voltak olyanok, akinél fennmaradt a hallucinozis, pszichotikus állapot, ezért őket a pszichiátriai osztályon kezelik - mondta el a főorvos.

Elek István hozzátette: van, akit még a toxikológiai osztályon kezelnek. Jelezte, nemcsak Budapesten, de országszerte jelezték az intézmények, hogy ilyen tünetekkel kezeltek beteget.

A főorvos kiemelte, egy új, Magyarországon eddig még ismeretlen - így a tiltó listán sem szereplő - dizájner drog került piacra, aminek a szerkezeti képletét és a hatóanyagát sikerült kimutatni.

Általánosságban a betegek nem tudták megmondani, mit vettek be, azonban ennek az új szernek a hatása hosszabb és súlyosabb tüneteket is produkál, mint a korábban már ismert szereké.

Az elmúlt napokban kórházba kerültek jellemzően középkorúak voltak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com