Anyát és fiát szakította szét a lelketlen pesti buszsofőr

Barbara a Pesten Hallottam csoportban osztotta meg történetét. Bejegyzése szerint aznap a 7 éves fiával együtt utazott a 196A jelzésű járaton.

Mikor a rákospalotai Beller Imre utcai megállónál jártak, az anyuka egy pillanatra lelépett a buszról, hogy helyet adjon a leszállóknak. Arra azonban nem gondolt, hogy mi történik ezután.

Az anya előtt ugyanis becsukódott az ajtó, úgy hogy a gyereke fennmaradt a buszon.
Barbara ezután pánikba esett és kiabálni kezdett a sofőrnek, integetett és táskájával a kezében próbált rohanni a busz után. A sofőrt azonban ez nem érdekelte.

Továbbhajtott, pedig még a kisfiú is odament hozzá, hogy álljon meg, mert az anyukája lent maradt és sírva fut a busz után. A buszvezető azonban megrántotta a vállát és hajtott tovább.


"Miután odament a sofőrhöz a fiam, és szólt, hogy legyen szíves megállni, mert az anyukám lemaradt, és itt fut a busz után sírva, a sofőr megvonta a vállát és továbbhajtott, pedig amikor beértem a buszt a pirosnál, kinyithatta volna az ajtót" -írta Barbara a bejegyzésében.
  
A kisfiút azonban egy utas megszánta és a következő megállónál leszállt vele, hogy bevárja az anyukáját. A nő és a gyerek is nagyon rémültek voltak, így rendkívül hálásak voltak az ismeretlen utas segítségéért. -írja a Bors.

A lapnak az anyuka elmesélte, hogy aznap hajnali 4-ig nem tudott aludni. Azonban nagyon büszke az elsős kisfiára, akit már az óvodában felkészítettek az ilyen esetre és ezt ők otthon is alaposan átbeszéltek. De azt nem hitték, hogy mindez élesben is megtörténik.

Az eset után az anyuka panaszt tett a Budapesti Közlekedési Központnál. A nő a Borsnak arról beszélt, hogy tisztában van vele, hogy nem szabályos két megálló között megállni a busznak, de nagyon kiakadt a sofőr érzéketlen viselkedésén.
Barbara bejegyzése után a közösségi oldalon rengeteg negatív komment érkezett, sokan negatív élményeiket írták le az ominózus járaton.
Forrás: borsonline.hu, ripost.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com