Árva és családjukból kiemelt gyermekek táboroztatására épül központ Tas-Alsószenttamáson

Árva és családjukból kiemelt gyermekek táboroztatására épít központot az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány Tas-Alsószenttamáson, a civilszervezet Ágota falva megvalósításához támogatásokat is gyűjt - közölte Mitykó András kuratóriumi elnök csütörtökön az MTI-vel.A szakember elmondta, a héthektáros területet az alapítvány saját forrásból és kormányzati támogatásból vásárolta meg. A Bács-Kiskun megyei község külterületén található telken jelenleg egy nemrégiben emelt templom, öt felújításra szoruló ház és egy közösségi ház áll. A területet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával sikerült körbekeríteni, de a gyerekek még nem tudnak ott aludni, a vezetékes víz bekötésének előkészítése is most zajlik - közölte a kuratóriumi elnök.

    
A cél ezer gyerek befogadására alkalmas központ létrehozása, ahol a több mint két évtizede működő civil szervezet a többi közt megtarthatja hagyományos nyári táborait. Ehhez az infrastruktúra jelentős fejlesztésére van szükség. Az épületek rekonstrukciójával téliesített szállásokat alakítanának ki, emellett a nyári elhelyezésre szolgáló házak is készülnek majd a szükséges vizesblokkokkal. A hosszú távú elképzelések között szerepel egy 1-2 ezer négyzetméteres rendezvényház kialakítása is - sorolta a terveket Mitykó András.
    

A beruházáshoz az alapítvány saját forrásai nem elegendőek, ezért gyűjtést indítottak. Az adományozók 400 forintos "téglajegy" megvásárlásával segíthetik a fejlesztést, emellett akadt már olyan vállalkozás is, amely közvetlenül építőanyaggal járult hozzá Ágota falva létrehozásához - mondta az elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com