Árvíz- Az útlezárások ellenére minden település megközelíthető autóbusszal Győr-Moson-Sopron megyében

Az útlezárások ellenére jelenleg minden település megközelíthető autóbusszal Győr-Moson-Sopron megyében - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Kisalföld Volán személyszállítási igazgatója.

győr

Mihályka Imre tájékoztatása szerint Mecsér községbe a Mosoni-Dunán átvezető híd lezárása miatt csak az 1-es számú főút felől lehet eljutni, Gönyű település pedig az 1-es főút érintett szakaszának lezárása miatt csak kerülővel, Nagyszentjánoson keresztül közelíthető meg busszal.

A Mosonmagyaróvár-Győr-Komárom-Esztergom vonalon egyelőre nem járnak a buszok - tette hozzá.
Mihályka Imre közölte, hogy társaságuknál szervezik az árvízi védekezésben résztvevők szállítását. Hetvenegy olyan autóbuszuk van, amely egy esetleg szükségessé váló kitelepítésekhez azonnal elindítható.
Felkészültek arra is, hogy szükség esetén az árvízi védekezésbe bevont autóbuszok személyzetét a Volán telephelyén szállásolják el, hogy azonnal be tudják őket vetni.

A társaság egy szakembert delegált a védelmi törzsbe. Vele állandó összeköttetésben vannak - fűzte hozzá.
A személyszállítási igazgató tájékoztatása szerint csütörtök délelőtt 10 óráig a Szigetközben a védekezéshez használt gépszállítások miatt átmeneti korlátozások voltak életben, emiatt néhány járatot visszafordítottak, és az 1-es számú főúton közlekedtettek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com