Árvíz - Bács-Kiskun megyében mezőgazdasági területek és a bajai Petőfi-sziget van veszélyben

Bács-Kiskun megyében a fővédvonalon belüli mezőgazdasági területek, valamint Baján a Petőfi-sziget kerülhet veszélybe a vártnál magasabb vízállás esetén - mondta Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.

bajai Petőfi-sziget

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja hangsúlyozta: kérte a kormánytól a veszélyhelyzet kihirdetését, de erről csak később, a Duna budapesti tetőzésének ismeretében születhet döntés.
Kerényi János hangsúlyozta: a katasztrófavédelem álláspontja szerint a fővédvonalak védhetők, emberi élet nem kerülhet veszélybe.

Mint mondta, a Dunaegyháza és Dunapataj közötti 40 kilométeres nyári gátról olyan döntés született, hogy megpróbálják megvédeni. Ha a fő védvonalon belül lévő nyári gát átszakad, mintegy hárommilliárd forintos mezőgazdasági kár keletkezhet.
Kiemelte: a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán hajózási tilalmat rendelt el, csak az élelmiszer-szállítás, valamint az élet- és vagyonmentés érdekében lehet hajózni. Még nem rendelték el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a megyei Duna-szakaszon, de ezt is megteszik a folyó budapesti tetőzése után - fűzte hozzá.

A tervek szerint a bajai Duna-hidat előreláthatóan kedden lezárják, mert a Baja - Bátaszék úton keresztül fognak a vadak menekülni a Gemenci árterületről; súlyos vadkárra lehet számítani.
Tájékoztatása szerint megvan a szükséges állomány a védelmi munkálatok elvégzésére, a közfoglalkoztatottak is a védekezéshez mennek, honvédségi segítséget még nem kértek, de erre is sor kerül.

Farkasinszki Lóránt, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ismertette: a rendkívüli helyzet a folyó 129 kilométer hosszú megyei szakaszát érinti. Az előrejelzések szerint a folyó a megye valamennyi helyén eléri vagy meghaladja a korábban mért legmagasabb szintet.
Beszámolt arról, hogy Baján a Nagy-Pandúr-szigetről péntek reggelig kitelepítették az ott lakókat, majd a nagyobb károk enyhítése érdekében "meggyengítik" a gátat azért, hogy lassan történjen az elárasztás.

Hangsúlyozta: a kritikus pontok megerősítése megtörtént, Dunavecse, Dunaegyháza, Solt és a Harta térségében a nyári gátak védelmére 340 ezer homokszákot kaptak az önkormányzatok.
A katasztrófavédelemben 24-24 órás szolgálatot rendeltek el, s az így felszabadult embereket Kecskemétről is a gátak védelmére rendelték. Kecskemétről 154 embert vezényeltek Pest megyébe, őket bármikor vissza lehet rendelni - tette hozzá.
Farkasinszki Lóránt elmondta: a Duna érintett szakaszán veszélyes üzemek is vannak, ezekben megtették az elővigyázatossági óvintézkedéseket.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com