Árvíz - Ezer elítélt segített eddig a gátépítésben, homokzsák-töltésben

Több mint ezer elítélt vett részt eddig a rendkívüli árvízi védekezésben az elmúlt napokban, többségük a gátak megerősítésében, magasításában segített, mások homokzsákokat töltöttek az intézetekben - közölte az MTI érdeklődésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője szombaton.

homokzsák

Szalai Tímea elmondta, az ország 13 büntetés-végrehajtási intézetéből a dunai gátakra érkezett elítéltek őrzését 150 felügyelő biztosította. Jelezte: a fogvatartottak önként jelentkeztek, és munkájukért sem díjazást, sem kedvezményt nem kapnak.
Tájékoztatása szerint eddig 700 fogvatartott dolgozott a gátakon, a legtöbben Nagymaros, Kismaros, Vác, Budapest, Dunaújváros térségében. Hozzátette: minden Duna-menti börtön részt vesz a hozzá közel eső területek megvédésében.

Szabó Tímea közölte azt is, a börtönökben 300 elítélt már több tízezer homokzsákot töltött meg, így segítve a védekezést.
Elmondta, a büntetés-végrehajtás szolgálaton kívüli munkatársai is - önkéntesként - részt vesznek az árvízi védekezésben.
Közölte, a börtönök és a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai gépjárművekkel, matracokkal, valamint élelmiszerrel segítik az árvízi védekezésben résztvevők munkáját.

Kitért arra is, hogy az elítélteket foglalkoztató baracskai Annamajori Kft. szombaton 800 pogácsát, 200 kenyérlángost és 130 kenyeret, míg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 900 szendvicset szállított a gátakhoz.
Jelenleg közel 250 fogvatartott dolgozik a börtönökön kívül, akik munkára önként jelentkeztek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com