Árvíz - Kormánymegbízott: akár kényszerkilakoltatás is lehet Dunakeszi néhány utcájában

Rendőri intézkedésre is szükség lehet Dunakeszi árvíz által veszélyeztetett néhány utcájában, ha a lakók önként nem hagyják el időben az otthonukat - jelentette ki a Pest megyei kormánymegbízott szerdán a már elöntött Duna sornál tartott sajtótájékoztatón.

duna

Tarnai Richárd ezt arra a helyi információra reagálva közölte, amely szerint a Duna soron, illetve a Rév utca környékén lévő 20-25 ház lakói a folyó gyors áradása ellenére sem akarnak kiköltözni, inkább az emeletre húzódnak, mint a korábbi években.
A kormánymegbízott azt mondta, az esetleges kényszerkilakoltatásra azért is szükség lehet, mert a Duna vízszintje ezen a részen még körülbelül 2 métert emelkedhet a napokban. Hozzátette: senkinek sem kell tartania értékei eltűnésétől, mert minden üressé vált ingatlant rendőr védene.

Az MTI információi szerint a költözni kényszerülőket a helyi zeneiskolában helyeznék el.
A kormánymegbízott délelőtti bejárása utolsó állomásán úgy fogalmazott, hogy a Duna bal partján Dunakeszi a legveszélyeztetettebb település, míg átellenben Szentendre. Tarnai Richárd szerint a védekezés szempontjából Dunakeszin is a hétvége lesz a legnehezebb, ám Somogy megyéből és az ország más területeiről is többen jelezték: ha kell, mennek oda segíteni. A megye kritikus pontjaira - így Dunakeszire is - jelentős mennyiségű homokzsák-utánpótlás van útban - tette hozzá.

Bíró Attila, a járási hivatal vezetője kifejtette: a dunakeszi Rév utca körzetén kívül a Duna Göd felé vezető szakaszán védekeznek erőteljesen, de valószínűleg a város déli részén, a 2-es főúton is átfolyik majd a víz, s az utat vélhetően le kell zárni. A szakemberek most modellezik, hogy mekkora elöntés várható. Bíró Attila az MTI-nek azt mondta: a főút menti benzinkutak nincsenek veszélyben.
Dióssi Csaba (Fidesz), Dunakeszi polgármestere egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a város lakosságának zömét nem fenyegeti az ár. Szólt az önkormányzathoz érkező felajánlásokról, és arról is, hogy a város egyértelmű "eligazítást" vár a felettes szervektől például a 2-es főúti esetleges beavatkozásokról.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com