Árvízvédelmi munkálatok kezdődtek Dél-Borsodban

Az árvízi biztonságot erősítő töltésépítési munkálatok kezdődtek el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektje keretében - közölte az Émvizig csütörtökön az MTI-vel.A kiemelt projekt 4,6 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével, a nemzeti vízstratégia részeként, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. Kovács István, az igazgatóság műszaki titkára a dél-borsodi Borsodivánkán tartott rendezvényük után elmondta: a fejlesztés célja az Émvizig területén az emberi élet, valamint az épített és természetes környezet értékeinek megóvása, azaz az árvízi kockázatok csökkentése.

    
A csaknem ötmilliárd forintos beruházás, a Rima- és a Csincse-patak mértékadó árvízszintre történő kiépítése közvetlenül Négyes, Borsodivánka és Szentistván települések lakossága számára nyújt biztonságot, de közvetve a dél-borsodi és poroszlói ártéri öblözetekben további tíz település védelmét biztosítja az árvizek ellen.
    

A fejlesztés keretében töltések, zsilipek épülnek, ezáltal mérséklődnek a védekezési költségek és nő az árvízi biztonság. A beruházás a tervek szerint augusztus végére befejeződik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com