ÁSZ: a hatályos törvények előírásai szerint végzik a munkájukat

Mint írták, a számvevőszék a Jobbik ellenőrzése során mindenben a hatályos törvényi előírások szerint, alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően járt és jár el, az ellenőrzés során törvénysértést tárt fel, és biztosítja a párt reagálását a törvényi keretek között.

A közleményben emlékeztettek: az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb független pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, amely ellenőrzéseit előre meghatározott nyilvános terv, szigorú módszertan és kidolgozott ellenőrzési program alapján, utólagosan végzi. Hozzátették: a pártok törvényességi ellenőrzését, illetve a kampánypénzek elszámolását - mivel az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik hatósági eszközökkel, illetve nyomozati jogkörrel - kizárólag ellenőrzési bizonyíték alapján végzi a számvevőszék.

Jelezték: az ÁSZ megállapításait az ellenőrzése során rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján teszi meg. Ezzel együtt az ellenőrzések tervezése és megindítása során az ÁSZ figyelembe veszi a bejelentésként hozzá érkező, értékelhető hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal alátámasztott jelzéseket, amelyeket kockázatelemzés alá von - tették hozzá.

Hangsúlyozták, az ÁSZ a törvényi előírások maradéktalan betartásával végezte el a 2010. évi és a 2014.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

évi országgyűlési választások kampánypénzeinek elszámolására vonatkozó ellenőrzéseit, mindemellett 2010 óta összesen 26 esetben értékelte pártok és 20 esetben pártalapítványok gazdálkodását, vagyis az ebben az időszakban költségvetési támogatásban részesülő magyarországi politikai szervezetek mindegyikénél legalább három ellenőrzést végzett. Az ellenőrzésekkel kapcsolatban utólag semmilyen hitelt érdemlő ellenőrzési bizonyíték nem került az ÁSZ birtokába - jegyezték meg.



Mint írták, 2014. január 1-jével módosult a párttörvény tiltott támogatásokra vonatkozó szabályozása, és tilos lett a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása. A törvénymódosítás jogszabályi szinten teremtette meg az ellenőrizhetőség és elszámoltathatóság lehetőségét, ezáltal hozzájárul a pártokra vonatkozó korrupciós kockázatok kezeléséhez - fogalmaztak. A közlemény szerint tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető ár alatt vesz igénybe, vagy rendel meg szolgáltatásokat, például bérel ingatlant, helyez ki plakátot, és ha egy párt ilyen tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, akkor az ÁSZ a rendelkezésére álló dokumentumok -szerződések, számlák - alapján, az összehasonlítható független árak módszerével állapítja meg a tiltott támogatás értékét, figyelembe véve a minden piaci szereplőre egységesen érvényesített kedvezményeket.

Az ÁSZ jelezte: a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos módosítása alapján az ÁSZ megújította a pártok ellenőrzésének módszertanát, erről 2016-ban egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel is. Felidézték: az első alkalommal a Magyar Szocialista Párt 2013-2014. évekre vonatkozó ellenőrzése során állapítottak meg tiltott támogatást, amikor feltárták, hogy 2014-ben a MSZP 10 ingatlan esetében kedvezményes bérleti díj, illetve térítésmentes ingatlanhasználat formájában 3,1 millió forint összegű tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el.

Megjegyezték: az ÁSZ 2017. október 3-án közölte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére - a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában - nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges, törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének. Az adatszolgáltatásra törvényben meghatározott határidő letelte után az ÁSZ az ügyészséghez fordult a számvevőszéki ellenőrzés akadályozása miatt, amely 2018. március 6-ig meghosszabbította a nyomozást az ügyben.

Mint írták, az ÁSZ arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban, a hirdetési listaáraktól jelentősen elmaradó árak miatt. Az ÁSZ a hatósági kockázatjelzés során birtokába került dokumentumok (szerződések, számlák) alapján, azokat értékelve, a vonatkozó törvényi előírások alapján állapította meg a tiltott támogatás tényét és annak mértékét. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet az ÁSZ 2017. december 6-án küldte meg a párt részére, amelyre a párt a törvényben előírt tizenöt napos határidőn belül írásban észrevételt tehet. Az ÁSZ ezek értékelése után véglegesíti és hozza nyilvánosságra a jelentését.

Hangsúlyozták: a számvevőszék minden párt és pártalapítvány gazdálkodásának törvényességét azonos és a hatályos törvényi előírások, valamint egységes eljárási szabályok szerint értékeli. Az ÁSZ ellenőrzéseit szigorú szakmai standardok alapján, transzparens módon, minden egyéb szervezettől függetlenül, pártatlanul végzi - szögezték le.

Megjegyezték, az ÁSZ a magyar jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, így a minden alapot nélkülöző, de az ÁSZ-szal szembeni közbizalom aláásására alkalmas kijelentések, az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com