ÁSZ: elfogadták a felsőoktatási intézmények intézkedési terveit

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elfogadta az egyetemek és főiskolák - a számvevőszéki ellenőrzések megállapításai és javaslatai alapján készített - intézkedési terveit - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.állami számvevőszékAz ÁSZ 2014-ben és 2015 első félévében mind a 28 állami felsőoktatási intézmény gazdálkodását értékelte és jelentéseiben számos javaslatot tett. A számvevőszéki törvény előírása szerint az ellenőrzött szervezetek vezetőinek az adott jelentés nyilvánosságra hozatala után 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, amelyet kötelesek megküldeni az ÁSZ-nak. A számvevőszék értékeli az intézkedési terveket, majd dönt azokról.

A 2014-ben és 2015-ben ellenőrzött egyetemek és főiskolák, valamint a felügyeletüket ellátó szaktárca a számvevőszéki megállapításokra, javaslatokra válaszul az intézkedési terveket megküldték az Állami Számvevőszéknek, az ÁSZ pedig valamennyi intézkedési tervet elfogadta. Az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását a számvevőszék utóellenőrzés keretében ellenőrizheti.

A közleményben kitértek arra is: a felsőoktatási intézmények ellenőrzési tapasztalatairól az ÁSZ korábban több alakommal tájékoztatta az Országgyűlést, a számvevőszéki ellenőrzések összegzéséről szóló tájékoztatót az ÁSZ szerdán is eljuttatta az országgyűlési képviselők számára is.

Mint írták, az Országgyűlés november 19-i plenáris ülésén tárgyalta a felsőoktatási törvény módosítását, amelyet a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégia beépítése indokolt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com