ÁSZ: függesszék fel a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatását!

A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket, körülményeket.Az ÁSZ lezárta a Párbeszéd és a Momentum ellenőrzését. Közleményük szerint a Párbeszéd a 2018. évi országgyűlési választási kampányra központi költségvetési támogatásban nem részesült, egyéb forrásként 2,5 millió forint állami költségvetési támogatást és 3,3 millió forint adományt tüntetett fel. A Párbeszéd a Magyar Szocialista Párttal közös pártlistát állított, két egyéni választókerületi jelöltje az MSZP javára lemondott a támogatás igénybevételéről.


A Párbeszéd és az MSZP úgy állapodott meg, hogy a támogatást 100 százalékban az MSZP-nek folyósítsa a Kincstár. Ezért a Párbeszédnél csak a saját forrásaira terjedt ki az ÁSZ ellenőrzése.

A két párt megállapodására tekintettel a költségvetési támogatás felhasználásáról a Magyar Szocialista Pártnál is ellenőrzést tartanak - írták.

    
Kiemelték: a Párbeszéd az ÁSZ felé fennálló közreműködési kötelezettségét nem teljesítette. A párt nem bocsátott adatot az ellenőrzés rendelkezésére, ezért a kampányköltésekre törvényben előírt, jelöltenkénti legfeljebb 5 millió forintos korlátozás betartása, valamint a tiltott vagyoni hozzájárulások elfogadása a Párbeszédnél nem volt átlátható és elszámoltatható.


A párt nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében. Mindez az ÁSZ szerint felveti, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, továbbá, a Párbeszéd túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon. Felmerül továbbá, hogy a Párbeszéd olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik - tudatták.
    

Mindezek alapján az ÁSZ kezdeményezi a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket továbbítják az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében. A Momentum a tavalyi parlamenti választási kampány finanszírozására összesen 527,6 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült, továbbá 12,6 millió forint saját forrást fordítottak kampányköltségeik finanszírozására.
    

Az ÁSZ megállapította, hogy a Momentumnál a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása, a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása, valamint a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak érvényre juttatása nem volt átlátható és elszámoltatható. Az ÁSZ felé fennálló közreműködési kötelezettségét a Momentum nem teljesítette, nem adtak adatot továbbá a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználásáról. A támogatás szabályszerű felhasználását objektív módon, hiteles adatokkal, dokumentumokkal nem támasztotta alá a párt, ezáltal a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű - írták.
    

Hozzátették: a Momentum nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében. Mindez az ÁSZ szerint felveti azt, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, s a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljes körűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást. Felmerül továbbá, hogy a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon, továbbá a Momentum olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik.
    

Mindezek alapján az Állami Számvevőszék kezdeményezi a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket az ÁSZ a vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján továbbítja a hatáskörrel rendelkező hatóságnak, az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében.
    

Jelezték azt is, hogy további hét jelölőszervezet ellenőrzése folyamatban van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com