ÁSZ: ismét kaphat támogatást Kiscsécs

Ismét kaphat támogatást Kiscsécs: az önkormányzatnak az Állami Számvevőszék április 20-án tiltotta meg az állami pénzek folyósítását, mert szabálytalanságokat tárt fel a közpénzfelhasználásban, de azóta a teleülés eleget tett közreműködési kötelezettségének.Az ÁSZ pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kezdeményezték a Magyar Államkincstárnál, hogy a településnek újra folyósítsák a támogatásokat. Kiscsécs önkormányzata az ÁSZ szerint a megadott határidőn belül megküldött adatszolgáltatással közreműködési kötelezettségének eleget tett.

    
Az ÁSZ Kiscsécs, illetve Veresegyház, valamint Mátraverebély esetében azért kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetésből származó támogatások felfüggesztését, mert az önkormányzat nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához elengedhetetlen közreműködési kötelezettségének, vagyis nem teljesítette a törvényben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségét.
    

Mint írták, az ellenőrzésekkel szemben támasztott törvényi követelmény az, hogy az ellenőrzés eredményeinek, a megállapításoknak alátámasztottaknak, a következtetéseknek okszerűnek és megalapozottnak kell lenniük. Annak érdekében, hogy az ÁSZ a törvényi előírásokat betarthassa, elengedhetetlenül szükséges az ellenőrzöttek közreműködése, a megfelelő dokumentumok, tájékoztatások rendelkezésre bocsátása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com