ÁSZ: lezárult a Fidesz és a Momentum pártalapítványainak ellenőrzése

Lezárult a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány ellenőrzése, mindkét szervezet szabályosan működött 2018 és 2019 között - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.Azt írták, hogy az ellenőrzések célja annak megállapítása volt, hogy a pártalapítványok törvényesen gazdálkodtak-e, az éves számviteli beszámolók és a pártalapítványok tevékenységéről szóló éves jelentések a jogszabályi előírásoknak megfeleltek-e, a könyvvezetés és gazdálkodás során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és belső előírásokat betartották-e.

    
Kifejtették, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt a Fidesz 2003-ban alapította 600 ezer forint induló vagyonnal. A pártalapítvány célja a politikai kultúra fejlesztése, jellemzően a korszerű oktatási, tudományos, ismeretterjesztő és kutatási tevékenységet végez, előadások, konferenciák szervezésével, támogatásával együtt.
    

A pártalapítvány 2018-ban 551,5 millió forint, 2019-ben 1 milliárd 468,9 millió forint költségvetési támogatásban részesült, gazdasági-vállalkozási tevékenységet nem folytatott. A pártalapítvány ügyvezető szerve a három tagból álló Kuratórium volt, amely tagjai az ellenőrzött időszakban nem változtak - írta az ÁSZ.
    

Kiemelték, hogy a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány a szervezeti és szabályozási kereteit a jogszabályban előírtak szerint kialakította, ezzel a szabályszerű gazdálkodás feltételeit megteremtette. A 2018-2019 közötti időszakban a kapott támogatások elfogadása, felhasználása és nyilvántartása szabályszerű volt, a tevékenység kiadásait és a nyújtott támogatásokat szabályszerűen számolták el, ezzel biztosított volt a jogszabályok és belső szabályok szerinti könyvvezetés és gazdálkodás - tették hozzá.
    

A pártalapítvány az említett időszakra a jogszabályok szerint elkészítette a tevékenységéről szóló éves jelentéseket és az éves számviteli beszámolókat, amelyeket határidőben letétbe helyezett és közzétett. "Ezáltal a pártalapítvány biztosította gazdálkodása törvényességét, a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást" - hangsúlyozták.
    

Emlékeztettek, az Indítsuk Be Magyarországot Alapítványt 2018 decemberében alapította a Momentum Mozgalom. A pártalapítvány létrehozásának célja a politikai kultúra fejlesztése, valamint ehhez kapcsolódóan különböző tudományos, kutatási, ismeretterjesztő, oktatási tevékenység. A pártalapítvány a költségvetésből 2018-ban 7 millió 239 ezer forint, 2019-ben 74 millió 180 ezer forint költségvetési támogatásban részesült.
    

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány szervezeti és szabályozási kereteit a jogszabályban előírtak szerint kialakította, ezzel a szabályszerű gazdálkodás feltételeit megteremtette. 2018-ban és 2019-ben a kapott támogatások elfogadása, felhasználása és nyilvántartása szabályszerű volt, tevékenységének kiadásait a pártalapítvány szabályszerűen számolta el.
    

Az Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány a tevékenységéről szóló, 2018-2019 évekre vonatkozó éves jelentéseket az előírások szerint elkészítette - írták. Az ellenőrzések megállapításai alapján az ÁSZ nem fogalmazott meg javaslatot - zárult a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com