ÁSZ: megbízhatatlanul gazdálkodott a Momentum 2018-2019-ben

Nem volt biztosított a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018-2019-ben, ezért a pártnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Holman Magdolna azt közölte, a Momentum a vizsgált időszakban nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és az állampolgárok felé. Az ÁSZ ezért kilenc javaslatot tett a párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie - húzta alá.

    
A számvevőszék alelnöke beszámolt arról is, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak szintén lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében. Holman Magdolna rámutatott, mindkét párt 2018-tól kap rendszeres állami támogatást, így az ÁSZ most elsőként végzett náluk a párttörvényben kétévente előírt vizsgálatot. Az alelnök szerint ezért nem meglepő, hogy a két pártnak számos területen kell tennie a törvényes, átlátható és elszámoltatható gazdálkodás érdekében.
    

Nagy Imre felügyeleti vezető elmondta, a két vizsgált párt összesen 830 millió forintot kapott 2018-2019-ben.

Közölte, a Momentum Mozgalom ebben az időszakban nem alakított ki szabályszerű könyvvezetési rendszert és nem biztosította a könyvvezetésének törvényességét. Ezáltal a párt nem támasztotta alá szabályszerű könyvvezetéssel a pénzügyi kimutatásaiban szereplő bevételi és kiadási adatokat, amivel megtévesztette saját tagságát és a közvéleményt is - fejtette ki Nagy Imre.


Megjegyezte, a Momentum Mozgalom a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését nem végezte el a törvényi előírás ellenére, így nem biztosította a közélet tisztaságára vonatkozó törvényi előírások érvényesülését. Ennek következtében nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben - emelte ki.
    

Nagy Imre elmondta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt belső szabályozása és számviteli kereteinek kialakítása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, továbbá a nem szabályszerű könyvvezetés és gazdálkodás következtében sérült a közpénzek átláthatósága és a közélet tisztaságának alaptörvényben meghatározott elve.
    

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018-as és 2019-es pénzügyi kimutatásai nem mutattak megbízható és valós képet a gazdálkodásáról, bevételeiről és kiadásairól, ezáltal a párt a tagságát és a közvéleményt is megtévesztette - jelentette ki. A felügyeleti vezető közölte, az ÁSZ az ellenőrzés során vagyonmegóvási intézkedést helyezett kilátásba, amelynek megszüntetéséhez a pártnak dokumentumokkal kellett igazolnia, hogy 2021-ben már biztosítja a közpénzek szabályszerű felhasználását és ellenőrizhetőségét.


Ezt a párt megtette, ugyanakkor a fennmaradt hiányosságok megszüntetése érdekében a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak intézkednie szükséges - mondta, majd hozzátette, a pártnak olyan számviteli rendet kell kialakítania, amely a gazdálkodásában maradéktalanul és folyamatosan biztosítja, hogy a könyvvezetés szabályszerű legyen, illetve abból a pénzügyi kimutatás elkészítéséhez szükséges adatok megbízhatóan rendelkezésre álljanak.
    

A sajtótájékoztatón Holman Magdolna a jövő évi parlamenti választásra tekintettel is alapvető fontosságúnak nevezte, hogy minden Magyarországon bejegyzett párt törvényesen működjön. A számvevőszék ezért a költségvetési támogatást kapó pártok ütemezett ellenőrzése mellett jelenleg több mint 170 olyan pártot is vizsgál, amely nem kap rendszeres állami támogatást - mondta.
    

Aláhúzta, az ÁSZ ezzel fontos garanciákat és transzparenciát biztosít minden állampolgár számára. A számvevőszék alelnöke hangsúlyozta, az ÁSZ a jövő évi kampánypénzek felhasználását utólagosan, a jelöltek és jelölőszervezetek nyilvánosságra hozott pénzügyi elszámolásai, illetve az azokat alátámasztó, a számvevőszéknek átadott bizonylatok alapján végezheti.
    

Holman Magdolna emlékeztetett, az ÁSZ már egy korábbi elemzésében is felhívta a figyelmet arra, hogy míg a hagyományos médiafelületeken erősödött a politikai hirdetések átláthatósága és elszámoltathatósága, addig a közösségi médiában megjelent hirdetések nem szoríthatók be a jelenlegi jogszabályok közé, így azokat nem ellenőrizheti a számvevőszék.
    

Úgy fogalmazott, az ÁSZ ellenőrzései során nem a hibákat és törvénysértéseket keresi, hanem tükröt tart és a szabályos gazdálkodás és elszámolás kialakítását támogatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com