ÁSZ: mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon

Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt - derült ki Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivőjének szavaiból a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.
A szóvivő elmondta, 2008-ban még mintegy 3 millió embert érintett Magyarországon a szegénység. A 2010-óta hatalmon lévő kormány viszont stratégiákat és akcióterveket dolgozott ki, hogy ez a szám csökkenjen; úgy tervezték, hogy 450 ezer fővel lehet kevesebb 2020-ig a szegények száma.

    
Az ÁSZ megállapította, hogy ezt jelentősen túlteljesítették, hiszen 2008 és 2018 között 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma - hívta fel a figyelmet Horváth Bálint, hozzátéve, hogy ezek szerint a kormány stratégiája eredményes volt. A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.
    

Horváth Bálint erről azt közölte, a számvevőszék az elmúlt öt évben háromszor készített jelentést az SZFE gazdálkodásáról. Mindháromszor súlyos pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, illetve korrupciós veszélyeket tártak fel. A legutóbbi, 2019 májusában nyilvánosságra hozott jelentésében az ÁSZ jelezte, hogy mivel az egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, indokolt megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a számvevőszék célja az ilyen ellenőrzésekkel a közvagyon védelme és a közpénzügyek fejlesztése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com