ÁSZ: önteszttel ellenőrizhetik az önkormányzat működésének szabályosságát a jegyzők

Öntesztet állított össze a jegyzőknek az Állami Számvevőszék.  A szervezet honlapján elérhető teszttel mintegy 3200 települési önkormányzat jegyzője kaphat pontos képet az általuk vezetett önkormányzat működésének szabályozottságáról, belső kontrollrendszerük állapotáról, a korrupciós veszélyek elleni védettségükről, illetve a jövőre vonatkozóan elősegíthető ezeknek a területeknek a javítása.Az Állami Számvevőszék hétfőn közölte az MTI-vel, hogy a célzottan a jegyzőknek összeállított kérdéssor közzétételét Domokos László, az ÁSZ elnöke jelentette be az 1700 önkormányzatot képviselő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnökével, Schmidt Jenővel tartott  szakmai megbeszélésén.

   
Felidézték: az ÁSZ ellenőrzései mellett széleskörű tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységet is végez, ennek fontos eszközei az öntesztek, amelyek ma már hét célcsoportnak - önkormányzatoknak, nemzetiségi önkormányzatoknak, egyházi intézményeknek, civil szervezeteknek, központi költségvetési szerveknek, európai uniós forrásokat felhasználó szervezeteknek, illetve nemzeti tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek - adnak iránymutatást saját belső kontrollrendszerük kiépítettségének önellenőrzésére, és nyújtanak ezáltal támogatást a törvényi előírásoknak megfelelő szabályszerű működéshez.
    

Az ÁSZ öntesztjeit eddig összesen több mint 5000 alkalommal töltötték le az ÁSZ honlapjáról. Az ÁSZ közleménye idézte Domokos Lászlót, aki szerint az önteszt kitöltése a jegyzőknek "egyfajta biztonsági övet jelent a szabályszerűség tekintetében", és úgy vélte, az új önteszttel az ÁSZ mintegy 3200 települési önkormányzat szabályosságára tud egyszerre hatást gyakorolni. Az ÁSZ elnöke a teszt kitöltésére biztatta a jegyzőket.
    

A közlemény idézte Schmidt Jenőt is, aki jelezte, mind az 1700 tagönkormányzathoz eljuttatjuk az ÁSZ öntesztjét a települések szabályszerű működésének fenntartása, biztosítása érdekében. Az Állami Számvevőszék öntesztjeinek kitöltése önkéntes, visszaküldeni sem kell, arra szolgál, hogy a települési önkormányzatok belső kontrollrendszerének fejlesztését támogassa, lehetővé tegye az esetleges hibák, hiányosságok önkéntes feltárását és a jövőre vonatkozó kijavítását. Az önkormányzatok belső kontrollrendszerének működtetését támogató, az önkormányzati jegyzőknek szóló önteszt az ÁSZ honlapján, a www.asz.hu/ontesztek oldalon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

http://ujhazak.com