Átadták a BKK új ügyfélközpontját a Móricz Zsigmond körtéren

Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. Az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében kialakított ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI. kerületi polgármestere adta át hétfőn.

BKKSzeneczey Balázs arról beszélt, hogy a tér a 20. század eleje óta a főváros egyik legforgalmasabb tere. Villamosok, buszok és már a 4-es metró is áthalad rajta, nap mint nap utasok tízezreit szállítva, "most mégis barátságos és szerethető lett újra" - mondta.

Hozzátette: Újbuda egy 21. századi találkozóhellyel és egy világszínvonalú közösségi térrel lett gazdagabb. A tér központi épületét, a felújított Gombát májusban vehették birtokba a budapestiek.

Szeneczey Balázs ismertette: a BKK ügyfélközpontjában, amely a megújított műemlék épületbe költözött, a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: a jegy- és bérletvásárlástól kezdve az általános utastájékoztatáson át a Mol Bubi bérletek kiváltásáig. Egyszerre három-négy munkatárs segíti az ügyfeleket, akik sorszám alapján kerülnek az ügyintéző pulthoz.

Szeneczey Balázs azt mondta: a következő önkormányzati ciklus végén már elektronikus jegyrendszer fog működni Budapesten. "A bérletigazolványt felváltja a chipkártya, eltűnnek végre a papírjegyek, és érintésmentes bankkártya közvetlen használatával is lehet majd utazni" - közölte.

Mint mondta, az elektronikus jegyrendszerben már a legtöbben az interneten és az automatákból fognak jegyet, bérletet venni, azonban az igénylés, az ügyintézés, a több millió utazó átsegítése a mai rendszerből az újba nélkülözhetetlenné teszi a Móricz Zsigmond téri ügyfélközponthoz hasonló világszínvonalú értékesítési helyek megnyitását. Még idén ügyfélközpontot nyitnak a Ferenciek terén és a Kőbánya-Kispest metróállomáson is - fűzte hozzá.

Hoffmann Tamás arról beszélt, hogy "az eredeti terveket megőrizve", a mai minőséget garantálva újult meg a Gomba épülete. Kulturált körülmények között, tágas, barátságos térben, a "legkorszerűbb módon" lehet jegyet és bérletet venni - mondta.

Szólt arról, hogy a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtérhez hasonlóan több más terület is megújult az utóbbi időben, és példaként a Bikás parkot említette.

MTI

Hozzászólások

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

http://ujhazak.com