Átadták a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat

Paróczai Zoltánné, az érdi Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője vehette át az idei Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat szombaton Budapesten.díjA kitüntetést a Bethesda Kórház, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a németajkú protestáns gyülekezet fóruma hozta létre. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében kiemelte: Dizseri Tamás azt a hőskort képviseli, amikor a rendszerváltás után újraindult az egyházi intézmények működése Magyarországon.

Az a kettősség, amely ezt az időszakot jellemezte, ma is jelen van az egyházi intézmények életében: egyfelől a vágy és a törekvés, hogy az egyházak intézményeikkel is megmutassák, mit tudnak adni Magyarországnak "az ember javára és Isten dicsőségére", másfelől a félelem, nehogy az intézményi struktúrában elvesszen az egyházat jellemző lelkület - mondta a miniszter.

Balog Zoltán rámutatott: az egyházi intézményeknek mind a mai napig kihívás, hogy őrizzék, megmutassák és gyümölcsöztessék azt a mást, azt a többet, amit az egyház adhat, ugyanakkor elfogadják a mindenkire érvényes állami szabályrendszert.

Az állam kihívása pedig az, hogy olyan szabályrendszert alkosson, amely teret enged az egyháznak, hogy intézményeiben is megmutathassa legsajátabb üzenetét. Hozzátette: még mindig van egyfajta idegenség az állami rendszeren belül az egyházi intézményekkel szemben.

Mindkét oldalon van tanulnivaló – hangsúlyozta a miniszter -, ugyanakkor fontos eredmény, hogy ma már mind az állam irányításában, mind az egyházban dolgoznak olyan emberek, akik ismerik az egyház belső életét, ugyanakkor azt is tudják, hogyan működik az állami rendszer. Azoknak a tudására kell építeni, akik otthon vannak mindkét rendszerben. Ha kölcsönösségen alapul az együttműködés, akkor "úgy tudunk tovább tanulni, hogy közben nem felejtjük el Dizseri Tamásnak, az alapító atyáknak az életművét" – tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke laudációjában elmondta: Paróczai Zoltánné munkáját Budapesten, az Egészségügyi Gyermekotthonok Módszertani Intézetében kezdte, ahol súlyos, halmozottan fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok gondozása volt a feladata.

1983-ban Dizseri Tamás kezdeményezésére elsőként hoztak létre nappali ellátást biztosító intézményt fogyatékos gyermekek számára. Az intézmény megszervezésére és vezetésére Dizseri Tamás kérte föl Paróczai Zoltánnét, aki azóta is, immár 32 éve végzi ezt a szolgálatot - hangzott el.

Bölcskei Gusztáv elmondása szerint a korai fejlesztés mellett Paróczai Zoltánné beindította a szakemberek által vezetett zene-, lovas, és hydroterápiát, kerámiaműhelyt és varrodát létesített az intézményben. Nagyon sokat tett a sérültek társadalmi, közösségi elfogadtatásáért, munkájának eredménye, hogy a város befogadta és elfogadta az intézmény gondozottait. A Csengettyű együttes számos alkalommal szerepelt és sok sikert aratott a város rendezvényein – mondta a püspök.

A Dizseri Tamás-díjat 2005-ben adták át először. A Melocco Miklós szobrászművész által tervezett, az irgalmas szamaritánust ábrázoló kisplasztikával nettó 700 ezer forint pénzjutalom jár. Dizseri Tamás (1949-2003) Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász a Szegedi Orvostudományi Egyetemen doktorált 1974-ben. Ezután 1980-ig a POTE Gyermekklinikán dolgozott, majd Érden volt gyermekorvos 1989-ig.

Megszervezte a gyermek-egészségügyi alapellátást, a fogyatékos gyermekek napközi otthonát, Pest megye első családsegítő központját. 1989-1991 között Pest megye anya- és gyermekvédelmi, szociálisügyi főorvosa. 1992-től a Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatója, később főigazgatója. 1988-2000-ben a Gödöllői Családóvó Nyári Egyetem egyik szervezője volt, a Johannita Lovagrend tagja. 2002-ben kapott Széchenyi-díjat a gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő munkájáért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com