Átadták a kibővített péri repteret

Átadták a Győrhöz közeli Pér repterét, amelyet mintegy 6,6 millió eurós beruházással tettek alkalmassá Boeing-737 és Airbus 320 típusú gépek indítására és fogadására.

"Északnyugat Magyarország fejlődése a bizonyíték az újraiparosítási politika sikerére" - mondta az eseményen csütörtökön Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki beszédében kitért arra, hogy a regionális reptereknek jelentős a tőkevonzó hatása.

Download

Emlékeztetett arra: a 2010-es kormányalakítás idején "Magyarország a szakadék szélén állt", az akkor meghozott döntés alapján pedig arra helyezték a hangsúlyt, hogy az országot Európa termelési központjává alakítva, a válságból erősebben kerüljön ki, mint annak kitörésekor volt.

Kifejtette: a zászlóshajónak kijelölt autóipart illetően, amely mozgásba hozta az országot és egyes régiókat ugrásszerű fejlődésnek indított, az ország a kontinens egyik fellegvárává vált. Hozzátette, az Audinak fontos szerepe van abban, hogy Magyarországon 22 éve nem dolgoztak és fizettek adót annyian, mint napjainkban.

Elmondta, a kormányzat minden támogatást megad az utasforgalom növelésére, így a légikikötőt üzemeltető társasággal együtt folyamatosan egyeztetnek a Wizz Airrel, hogy a lehető leghamarabb, minél több európai célpontot lehessen elérni ebből a légikikötőből.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen azt emelte ki: a kormányzattal és az Audival közösen végigvitt fejlesztés után a város szeretne továbblépni, mivel fontosnak tartják a reptéri személyforgalom fejlesztését.
Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt tíz évben 165 ezer, csak tavaly 30 ezer utas fordult meg a Győrhöz közeli reptéren. Elmondta: sokkal gazdaságosabban működhetnek azzal, hogy közvetlen légi járat köti össze a várost az Audi ingolstadti központjával. A munkatársak autós szállításához képest évi 120 ezer, a közvetett repüléshez viszonyítva 70 ezer munkaórányi időt takarítanak meg.

A korábbi tájékoztatás szerint a péri repülőtéren a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbították a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építettek. A gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítették, új leszállórendszert építettek, bővítették a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kapott a légikikötő.

Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió euró, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró volt. Az előrejelzés szerint a kiszolgálólétesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com