Átadták a tanuszodát Sarkadon

Hivatalosan is átadták a több mint egymilliárd forint állami forrásból megépült tanuszodát pénteken a Békés vármegyei Sarkadon.Mokán István (Fidesz-KDNP) polgármester az ünnepségen felidézte, egy 2017-es kormányhatározatban leírták, hogy a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési program II. ütemének keretében országosan 26 tanuszoda épülhet, az egyik Sarkadon.

Békés vármegye 75 települése közül kettőt, Sarkadot és Orosházát jelölték akkor ki a beruházás megvalósítására.
   

Az önkormányzat még abban az évben ingyenesen állami tulajdonba adta az egykori sportpálya 4670 négyzetméteres területét. A polgármester hozzátette, 2020 novemberében egy újabb kormányhatározat 1 milliárd 40 millió forintot rendelt a sarkadi beruházáshoz, a kivitelező békéscsabai székhelyű Galéria Invest Kft. 2021 januárjában kezdte és 2022 júniusában fejezte be a munkálatokat.
    

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, a kormány minden járásban szeretne egy tanuszodát létesíteni. Jelezte, az ő választókörzetéhez tartozó szeghalmi járásban, Füzesgyarmaton az első ütemben, a sarkadiban most valósult meg a célkitűzés, a gyulai járásban pedig évtizedek óta működik fürdő és uszoda.
    

A politikus a jelenlegit a "vidék kormányának" nevezte, kiemelve, hogy a "Budapest központú" országban nagyon fontos egy-egy vidéki létesítmény átadása. A tanuszoda üzemeltetése, fenntartása és működtetése a Nemzeti Sportügynökség Zrt. feladata lesz. Az 1300 négyzetméteres tanuszodában - az aula és az öltözők mellett - két medencét alakítottak ki: egy 6x10 méteres tanmedencét és egy 15x25 méteres úszómedencét.
   

Az épületet Karsai Károly római katolikus diakónus és Koncz Zsolt református lelkész áldotta meg. A tanuszodában hétfőtől néhány hétig tartó terheléses próbaüzem veszi kezdetét. Ezt követően egyes időszakokban a medencék az iskolai úszásoktatáshoz vehetők igénybe, a késő délutáni órákban pedig a lakossági és sport célú használat igényeit elégíti ki a létesítmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

http://ujhazak.com