Átadták a Wiesenthal-díjakat Budapesten

Átadták a Wiesenthal-díjakat szerdán Budapesten, a náci bűnösök 1945 utáni felkutatásáról ismert Simon Wiesenthalról elnevezett elismerést az idén Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Szent István Gimnázium igazgatóhelyettese, Horák Magda szerkesztő, valamint Urbancsok Zsolt, a makói levéltár főlevéltárosa vehette át a magyarországi holokauszt emlékének megőrzésért végzett tevékenységéért.

gtzA Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott ünnepségen Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete Magóné Tóth Gyöngyi magyar és történelem szakos középiskolai tanár munkásságát méltatta.

Ilan Mor beszédében elmondta, Magyarországon 1441 településről tűntek el a zsidók hetven évvel ezelőtt. Az e közösségekben élő zsidók Magyarországot hazájuknak tekintették, úgy, mint bármilyen másik magyar - tette hozzá.
A baráti és békés együttélést "szentségtelenítették meg a nácik és a magyar együttműködők" - mondta Ilan Mor.

A nagykövet hangsúlyozta, azzal, hogy emlékezünk a holokauszt áldozataira, ismét "láthatóvá" tesszük őket.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Magóné Tóth Gyöngyi pontosan ezt tette, elérte, hogy a kalocsai zsidókra emlékezzenek - hangsúlyozta Ilan Mor.

A közreadott sajtóanyag szerint Magóné Tóth Gyöngyinek 2009-ben jelent meg könyve Zsidók Kalocsán és környékén címmel, 2011-ben dokumentumfilm készült a kalocsai zsidóságról, valamint oktatói és kutatói tevékenységéről. Ő koordinálja az iskolai közösségi szolgálatot, amelynek keretében a tanulók ötven óra közösségi munkát végeznek, s egy huszonkét tagból álló csapata a kalocsai zsidó temető karbantartását végzi.

Drucker Tibor, az emlékközpont kuratóriumának tagja Horák Magdát méltatta, aki a díjat az egész életén keresztül végzett kiemelkedő írói és szerkesztői tevékenységéért kapta.

Elmondta, Horák Magda óriási munkát végzett, ezért elismerés és köszönet illeti. Kiemelkedő munkái között szólt az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület 1909 és 1944 közötti történetét feldolgozó Ősi hittel, becsülettel a hazáért című kiadványról, valamint A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években című munkájáról, amely a vészkorszakban elszenvedett zsidó származású értelmiségi veszteségeket lajstromozza.

Drucker Tibor azt mondta, Horák Magda ma is vívja a maga háborúját a szélsőjobb ellen, "a Horthy-rendszer reinkarnációjának a megteremtése ellen".

Frisch György, az emlékközpont kuratóriumának tagja Urbancsok Zsolt munkásságát méltatva arról beszélt, hogy a díjazott korábban tanárként kezdett foglalkozni a makói zsidóság 1938-1945 közötti történetével. Tanulmányokat publikált, interjúkat készített túlélő zsidókkal és zsidókat mentő emberekkel.

Elmondta, Urbancsok Zsolt a 13-18 éves korosztály számára helytörténeti segédkönyvet állított össze A holokauszt gyermekei címmel. A kötet 2010-ben jelent meg, és minden makói iskola ingyen kapott abból. Jelenleg nyolc általános és középiskolában használják segédanyagként.

Urbancsok Zsolt hozta létre 2010-ben a Dr. Kecskeméti Ármin Egyesületet, amelynek célja a makói zsidó örökség megőrzése. Az egyesület idén állított emléket az 1965-ben lerombolt zsinagógának.

Haraszti György, az emlékközpont kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a díjakat április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szerették volna átadni, azonban az időpont az idén a zsidó pészah ünnepére esett, ezért halasztották el egy héttel az ünnepséget.

A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 2008 óta ítéli oda a Wiesenthal-díjat a magyarországi holokauszt emlékének megőrzéséért végzett önkéntes, civil tevékenységért.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com